Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fényképek grafittal

Szöveg: Bán Nikolett hadnagy |  2015. december 21. 20:43

Baji Zoltán főhadnagy kiállítása díszíti december 15-22. között Székesfehérváron, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság auláját. A kiállított képek között számos olyan új alkotás is található, amit a legutóbbi kiállításán – 2014-ben Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban – még nem láthatott a közönség.

1596006027

Baji Zoltán főhadnagy 1985. október 20-án született, Orosházán. A helyi általános iskola és gimnázium befejezése után a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem közlekedésmérnöki szakán végzett. Első beosztását Kaposváron, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred Szállító Zászlóaljánál töltötte be. Három évnyi kaposvári szolgálat után, Budapestre, a Nemzeti Támogató Központba került, jelenleg is itt dolgozik.

Ceruzarajzokkal több, mint tíz éve foglalkozik, hobbiként. Több önálló és csoportos kiállításon vett részt Orosházán, Kaposváron és környező településein, Kabulban, valamint Budapesten. A képei iránt érdeklődők szerint, kiállításain mára egy kiforrott művész munkáit láthatjuk, amelyek egytől-egyig fényképhatásúak.

1596006027

Fotó: a szerző felvételei