Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kivonják a török katonákat Irakból

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 21. 19:40

A török katonák Irakba küldésével kapcsolatosan „félreértés” történt Ankara és Bagdad között, „folytatják” a török erő kivonását Moszul térségéből – jelentette be december 19-én, szombaton a török külügyminisztérium.

Az erről szóló közlemény szerint Törökország tiszteletben kívánja tartani Irak területi integritását és szuverenitását, és elismeri, hogy félreértették egymást a bagdadi kormánnyal a török katonai erő Irakba küldésével kapcsolatban. Ezért Törökország – tekintetbe véve az iraki aggodalmakat és érzékenységet, akárcsak az Iszlám Állam elleni harc fontosságát – „folytatja" katonáinak kivonását.

December elején egy török zászlóalj érkezett harckocsikkal és tüzérségi fegyverekkel az Iszlám Állam dzsihadista szervezet kezén lévő észak-iraki Moszul közelében található Basika város térségébe.

Ankara szerint a török katonák a helyi erők kiképzésében és felfegyverzésében segédkeznek, és telepítésük az iraki védelmi minisztérium és rendőrség tudtával történt.

Bagdad szerint azonban a műveletet nem kérte és nem is engedélyezte az iraki vezetés. Az iraki kormányfő arra utasította a külügyminisztériumát: terjesszen be hivatalos panaszt az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, arra kérve a testületet, hogy utasítsa Törökországot csapatai azonnali kivonására.

Recep Tayyip Erdogan török államfő korábban úgy nyilatkozott, egyelőre kizárt, hogy kivonják a katonai kontingenst. Két nappal ezelőtt viszont Barack Obama amerikai elnök felhívta telefonon Erdogant arra kérve őt, hogy vonják ki a katonákat, így enyhítve a feszültséget az egymással szomszédos két ország között. Ehhez képest Ankara szombati külügyminisztériumi közleményében már úgy fogalmazott, hogy „folytatja" a kivonást.