Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Földi, tüzérségi és légi támadás is éri a magyar csapatokat

Szöveg: Cseszreginé Csekei Judit százados |  2015. június 30. 9:12

Június 27-én, reggel 6 órakor minden résztvevő nemzetnek – így magyar részről az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednek – a csehországi Boleticeben hivatalosan is megkezdődött a „Tobruq Legacy 2015” elnevezésű többnemzeti gyakorlat, azaz a 4. Lövészdandár erőinek légvédelmi oltalmazása.

1595996499

A gyakorlat forgatókönyve szerint a gazdaságilag és katonailag megerősödött fiktív ország, „PANAU" erejét kihasználva terjeszkedni akar, ezért benyomul „SODOR" országba, területének egy részét elfoglalva. A megtámadott ország igyekszik ezt megakadályozni, és mindent elkövet az eredeti helyzet visszaállítására.

Ezt a feladatot segíti a három ütegből álló 252. légvédelmi rakétazászlóalj, amit a cseh és szlovák katonákat egyesítő 1. légvédelmi rakétaüteg, a magyar és litván szakaszokból álló 2. légvédelmi rakétaüteg, valamint a 3. cseh KUB üteg alkot.

1595996499

A cseh vezetéssel és technikával felálló zászlóalj-parancsnokságba minden nemzet delegál összekötő tiszteket, míg az amerikai egység saját kommunikációs eszközeivel támogatja a híradást.

A 2. légvédelmi rakétaüteg parancsnokságát és annak technikai eszközeit alapvetően a győri ezred katonái biztosítják, a harcállásponton litván összekötő tisztek segítik a közös munkát.

A magyar ütegparancsnok vezetése alatt áll egy MISTRAL légvédelmi rakétaszakasz és egy litván RBS-70 légvédelmi rakétaszakasz, amit a cseh fél egy híradóközponttal támogat, míg az 1. légvédelmi rakétaüteg a cseh RBS-70 és a szlovák IGLA légvédelmi rakétaszakaszból épül fel.

1595996499

Az ellenség METEOR típusú pilóta nélküli repülő eszközeivel felderít, JAS-39 Gripen vadászgépeivel a légvédelmi rendszer elnyomása zavar, míg L-410-es szállítógépeivel hadifoglyokat és katonákat csoportosít át. Ilyen ellenséges erőkkel áll szemben rakétarendszereivel a többnemzeti hazai zászlóalj, ahol a Mi-24 harci helikopterek biztosítása mellett Mi-17 helikopterek légi kiürítést, azaz MEDEVAC-ot is végeznek. 

Nincs tehát könnyű helyzetben a magyar szakasz sem, hisz a légvédelmi oltalmazást az ellenség számos eszközzel igyekszik megakadályozni. A harcászati gyakorlat során a győri katonák Mistral vezetési pontját és rakéta indítóállványait többször éri földi rajtaütés, valamint tüzérségi támadás, amik után harcrendet váltanak, áttelepülnek. Több ízben légi vagy földi bevetés során megsérült katonákat kell mentőhelikopterrel kimenekíteni a hazai erőknek.

1595996499

Tovább nehezíti a váratlanul adódó helyzetekre történő reagálást, hogy mindez egy nemzetközi ellenőri csoport figyelő tekintete előtt történik. Az ellenőri állomány később pontosan kielemzi a feladat-végrehajtását, a katonák tevékenységének helyességét, pontosságát.

A „Tobruq Legacy 2015" gyakorlat célja az interoperabilitás megteremtése, illetve a résztvevő nemzetek együttműködési képességének elmélyítése, ami biztosítja a közös és sikeres légvédelmi oltalmazási tevékenységeket. Ez az első alkalom, hogy ilyen nagyságrendű légvédelmi gyakorlatot rendeznek Csehországban. A résztvevő nemzetek katonái fejleszthetik a NATO tagállamok légvédelmi alegységeinek vezetése és irányítása során szerzett képességeiket, olyan értékes tapasztalatokkal gazdagodnak, amelyet később alkalmazhatnak a szövetséges műveletek során.

1595996499

A „Tobruq Legacy 2015" gyakorlat következő fázisa a légvédelmi rakéta éleslövészet lesz szerdán, melyet a július 2-i látogatói napon a résztvevő nemzetek elöljárói is megtekintenek.

1595996500

Fotó: a szerző felvételei