Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fontos a katonák lelki egyensúlya

Szöveg: Pallás Lilla hadnagy |  2019. július 14. 15:25

Pszichológus és tábori lelkész is gondoskodik a határon szolgáló katonák jó lelki állapotáról.

1599206102

A katonák 2015 óta vesznek részt a határvédelmi feladatok ellátásában, a rendőrök munkáját segítve. Az egyes váltások azonban nem csupán járőrszolgálatokból állnak. A híradó, személyügyi, logisztikai és más területek mellett fontos a pszichológusi, illetve a tábori lelkészi szolgálat is. Molnár László alezredes, az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék beosztott pszichológusa, valamint Szabó Ferenc százados, tábori lelkész közösen látogatták meg a határ mentén járőröző katonákat, akik beszámolhattak élményeikről, tapasztalataikról, esetleges aggályaikról, lelki nehézségeikről.

Ehhez hasonló látogatásokat rendszeresen tartanak az otthonuktól távol szolgáló honvédek körében, nemcsak a határnál, de nemzetközi missziókban és gyakorlatokon is. Mára a Magyar Honvédség életének elmaradhatatlan része a tábori lelkészi szolgálat, illetve a csapatpszichológusok munkája, hiszen a katonák szükség esetén fegyverrel szolgálják hazájukat, ami erős lelkületet igényel.

1599206102

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes még június 20-án úgy fogalmazott: „A megújuló Magyar Honvédségnek a katonai emlékezetpolitika erősítésén túlmenően erős és egészséges lelkülettel rendelkező honvédek támogatása és kinevelése is fontos feladata, melynek alapja a HM Tábori Lelkészi Szolgálat tevékenysége és munkássága."

A tábori lelkész és a beosztott pszichológus gyakran látogatja meg együtt a határ mentén szolgálatot teljesítő katonákat.

1599206102

Fotó: a szerző felvételei