Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lengyel tragédia – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. július 14. 14:18

Lengyelország 20. századi történelmének két szomorú évfordulójára is emlékezhetünk idén. 80 évvel ezelőtt, 1939. szeptember elsején a kelet-európai állam német megtámadásával kezdődött a második világháború, míg 75 esztendeje, 1944. augusztus elsején tört ki a varsói felkelés.

1599206101
A németek hadüzenet nélküli támadása után még lehetett reménye a lengyel politikai és katonai vezetésnek, hiszen szövetségeseik –Franciaország és Nagy Britannia – megígérték: megindítják erőiket az agresszor ellen. Ehelyett azonban inkább „furcsa háborúba" kezdtek: hadba léptek ugyan a németek ellen, de csapataik nem mozdultak állásaikból. Tizenhét nappal később pedig beteljesedett a lengyelek tragédiája: előre törtek a szovjet alakulatok, s a Molotov–Ribbentrop paktum záradékának szellemében „saját hatáskörbe vonták" az ország keleti területeit.

A lengyel kormány a brit fővárosba, Londonba helyezte át székhelyét, hogy onnan próbáljon meg tenni valamit a nemzetért. A katonák egy része is az emigrációt választotta, sokan Magyarországon keresztül jutottak el a szigetországba.

Közel 20 ezer tisztnek és tiszthelyettesnek sokkal tragikusabb sors jutott: az orosz hadifogságba került katonákat – mivel őket Berija átnevelhetetlennek minősítette a jelentéseiben – Sztálin parancsára az NKVD kivégzőosztagai tarkón lőtték, és a katyni erdőben tömegsírba temették. (A történtek négy évvel később alaposan megnehezítették a szövetségesek és a londoni emigráns kormány kapcsolatát, hiszen a brit miniszterelnök és az amerikai elnök nem kívánt nyíltan konfrontálódni Sztálinnal a bizonyítékok ellenére sem. A megoldhatatlannak tűnő probléma végére 1943 nyarán Władysław Sikorski miniszterelnök rejtélyes gibraltári repülőgép-katasztrófája tett pontot; utódja soha nem hozta szóba a kivégzett lengyelek ügyét.)

További részletek a Magyar Honvéd magazin július 12-én megjelent számában!