Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fontos a nemzetek közötti béke

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2015. július 31. 18:35

Balkán, Nyugat-Szahara és Afganisztán: a Magyar Honvédség szerteágazó missziós szerepvállalásából adódóan július 31-én, pénteken ezen területekről érkeztek vissza, illetve ide indultak katonák.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon (MH ÖHP) megtartott összevont missziós kibocsátó-visszafogadó ünnepségen Topor István ezredes, az MH ÖHP műveletirányítási főnöke úgy fogalmazott: a most hazatértek tisztelettel és becsülettel teljesítették szolgálataikat.

1595997969

„Külföldi jelenlétükkel bizonyították, hogy a Magyar Honvédség és Magyarország számára mennyire fontos a nemzetközi jelenlét, illetve a nemzetek közötti béke kiépítése, és fenntartása. Emellett különleges feladatok is adódtak, hiszen Bosznia-Hercegovinában például segítséget nyújtottunk a helyi haderőnek, hiszen a rájuk rótt hídépítési és műszaki feladatokban mentorként tevékenykedtünk" – közölte a műveletirányítási főnök.

1595997969

Topor István ezredes a kiutazó állományhoz szólva leszögezte: sikeres felkészítésen vannak túl. Hangsúlyozta: az útnak induló állomány műveleti területen nem csak az adott katonai szervezetet, és a Magyar Honvédséget képviseli, hanem hazánkat is.

„Tartsák szem előtt, hogy önökön keresztül fognak minket megítélni" – fűzte hozzá.

1595997970

Az ezredes hangsúlyozta: az itthon maradt családtagok támogatása nélkül egyetlen misszió sem lehet sikeres; egyúttal pedig arra kért mindenkit: ha úgy adódik, forduljanak problémáikkal a katonai alakulatoknál működő családtámogatási szervekhez.

1595997970

A rendezvényen Huszár János vezérőrnagy, az MH ÖHP törzsfőnöke elismeréseket adott át a külszolgálat során kiemelkedő teljesítményt nyújtott honvédeknek.

Fotó: a szerző felvételei