Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galícia földje borul rám

Szöveg: Jagadics Péter nyugállományú alezredes |  2018. március 20. 10:08

Rendhagyó filmbemutatót tartottak március 13-án a szombathelyi Agora Savaria Filmszínházban. A Nagy Háborús Emlékév 2018 rendezvénysorozat keretében mutatták be a Fülöp András producer és Deák Sonja operatőr által jegyzett, Galícia földje borul rám című dokumentumfilmet.

1599183755
A film lelkes hagyományőrzők és hadisírkutatók összefogásával kutatja a kelet-galíciai hadszíntéren, Zwicin, Batkow és Balamutovka térségében a vasvármegyei bakák temetőit, állásait. Korabeli térképek, hadinaplók és a helyi lakosok visszaemlékezései alapján Ström András, a Lembergi Magyarok Szövetsége tagjának kalauzolásával azonosították azokat a helyeket, ahol a k.uk. 83 gyalogezred állásai és haditemetői voltak. A helyi emberek önzetlen segítségét mutatta, hogy e helyeket kitakarították, rendbe tették, az emlékhelyeket ápolják. A visegrádi Szent György Lovagrend a szombathelyi 11. Huszár Hagyományőrző Egyesület tagjaival közösen készítette el második útifilmjét, amelyhez Harangozó Bertalan Vas megyei kormánybiztos és Illés Károly, illetve Szombathely önkormányzata is támogatást adott.

1599183755
A filmet dr. Holló József Ferenc nyugállományú altábornagy, miniszteri biztos méltatta. Beszédében kiemelte: Deák Sonja és Fülöp András és a hagyományőrzők, valamint F. Wildenberg nyugállományú ezredes, az osztrák Fekete Kereszt burgenlandi vezetője saját erőből finanszírozták a vállalkozást a Nagy Háború centenáriuma és a közös múlt eddig még fel nem tárt területein. Mint fogalmazott, fontos, hogy legyenek ilyen elkötelezett emberek, akik kötelességüknek tartják, hogy idegen földben nyugvó honfitársaink sírhelyeit feltárják, és az enyészet helyett az emlékezés vegye át az irántuk érzett tiszteletet. Holló altábornagy a film alapján, távolról is köszönetet mondott azoknak az ukrán embereknek, akik elmondták, hogy minden évben gyertyát gyújtanak az itt eltemetett magyar és más nemzetiségű hősi halottak lelki üdvéért, abban a reményben, hogy az ő halottaikért is megteszik ugyanezt idegen országokban a hasonlóan jó szándékú emberek.

Fotó: Benkő Sándor