Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Generációváltás a légierőben

Szöveg: MH Légijármű Javítóüzem |  2020. július 5. 15:43

A hagyományokhoz híven idén is a kecskeméti MH Légijármű Javítóüzem adott otthont a repülő-műszaki szakállomány fegyvernemi napi állománygyűlésének, július 2-án.

1596082023

A repülő-műszakiak napján Adorján János konstruktőrre emlékeznek, aki repülőgépével elsőként hajtott végre sikeres repülést a magyar légtérben. Mivel ez volt az első magyar konstrukciójú, magyar motorral és hazai anyagokból épített gép, így utódai a szakma legkiemelkedőbb képviselőjeként tisztelik.

Ugyanakkor a kecskeméti ünnepségen nemcsak a szakma, hanem minden olyan katonai szervezet előtt is tisztelegtek, ahol a repülőtechnikával foglalkoznak. Az általuk végzett munkán nemcsak a repülőgépek állapota, de személyzetük élete is múlik.

1596082023

Az ünnepi állománygyűlésen felolvasták Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnokának köszöntő levelét. „Felelősségteljes, lelkiismeretes munkájuk a garancia arra, hogy a légijárművek megőrizzék üzemképességüket és harckészségüket"– írták.

A köszöntő kitért a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként megvalósuló technikai fejlesztésekre, valamint beszerzésekre, amelyek új feladatokat és kihívásokat jelentenek a repülő-műszakiak számára is. A már meglévő két Airbus A319-es szállító repülőgép, valamint a két Dassault Falcon 7X típusú, nagy hatótávolságú, közepes szállító repülőgép mellett az elmúlt években hadrendbe álltak könnyű, kiképző és felderítő, illetve futár repülőgépek is. Ezek mellett a Magyar Honvédség flottája folyamatosan bővül az Airbus H145M típusú, könnyű, többcélú helikopterekkel.

1596082023

Elhangzott: olyan generációváltás zajlik a légierőben, amelyhez elengedhetetlen a repülő-műszaki szakállomány tudása és folyamatos fejlődése.

Az ünnepség elismerések átadásával folytatódott, majd a jelenlévő szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat a repülő-műszakiak emléktáblája előtt.

1596082022