Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Georgiában járt a NATO Katonai Bizottsága

Szöveg: MH KKH |  2017. március 9. 6:20

A georgiai vezérkari főnök meghívására 2017. március 2-3-án látogatást tett Georgiában a NATO Katonai Bizottsága. Magyar részről Domján László vezérőrnagy, az MH Katonai Képviselő Hivatala, katonai képviselője vett részt, akit elkísért Mayer Tibor alezredes, a hivatal együttműködésért felelős szakértője is.

A delegációkat Levan Izoria georgiai védelmi miniszter és Vladimer Chachibaia dandártábornok, közelmúltban hivatalba lépett georgiai vezérkarfőnök fogadta.
A NATO-Georgia Közös Kiképzési és Értékelési Központban (JTEC) tett látogatás során előadást hallgattak meg a JTEC feladatrendszeréről, szervezetéről és fő kihívásairól. A központ fő feladata a Georgiai Fegyveres Erők képességeinek fejlesztése, reformjának támogatása és a NATO-val történő együttműködési képesség (interoperabilitás) erősítése. A célok között szerepel, hogy a központ a katonai kiképzés és értékelés vezető regionális központjává váljon. A 2015-ben létrehozott szervezet 2019-re éri el teljes műveleti képességét, amikor képes lesz dandárszintig gyakorlatok, értékelések, valamint számítógéppel támogatott parancsnoki és törzsvezetési gyakorlások levezetésére.

1596028585

A látogatás keretében a Katonai Bizottság megkoszorúzta a nemzetközi műveletekben és béketámogató műveletekben elesett hősök sírját.
A második napon, a Georgiával kibővített NATO Katonai Bizottság ülésén a georgiai előadók megerősítették Georgia euroatlanti integrációval kapcsolatos elkötelezettségét és a kollektív biztonsághoz történő hozzájárulás magas szinten történő folytatását. Georgia összesen 870 fővel a második legnagyobb hozzájárulója a NATO afganisztáni missziójának. A varsói csúcstalálkozón döntés született a Fekete-tenger biztonságának erősítéséről, amelyben aktív szerepet kíván játszani.
Tájékoztató hangzott el az orosz erők által felügyelt Abházia és Dél-Oszétia biztonsági helyzetéről.

A 2008-as georgiai-orosz háború óta a két régió még jobban kezd elszigetelődni Georgiától. Mindkét szakadár terület olyan mértékben függ Moszkva támogatásától, mintha Oroszországhoz tartoznának.
A georgiai haderő reformjáról szóló előadásban elhangzott, hogy a reform célja egy fenntartható, magas védelmi képességgel rendelkező és a NATO-val interoperábilis fegyveres erő kialakítása. Ennek megfelelően a NATO-szabványok szerint átalakítják a meglévő haderőt, egyszerűsítik a vezetési rendszert és adminisztrációt. Optimalizálják a védelmi költségvetésben az erőforrások elosztását. Az elavult technikai eszközöket NATO-interoperábilis modern eszközökre cserélik. A költséghatékonyság miatt csökkentik a hivatásos állomány arányát és a szerződéses állományét növelik, ezzel megteremtik a rendelkezésre álló, kiképzett tartalékosok körét.

1596028585

Domján László vezérőrnagy hozzászólásában köszönetét és elismerését fejezte ki a NATO-műveletekhez történő magas szintű hozzájárulásért, valamint a haderőreformban eddig elért eredmények tekintetében. Biztosította, hogy Magyarország továbbra is támogatja Georgia euroatlanti integrációs törekvéseit.
A Katonai Bizottság ülése alatt Petr Pavel vezérezredes, a Katonai Bizottság elnöke telefonbeszélgetést folytatott Valery Gerasimov vezérezredessel, az orosz vezérkar főnökével. Az ülést a továbbiakban Domján László vezérőrnagy vezette.
A látogatás utolsó programjában a vendéglátók elkísérték a Katonai Bizottságot Dél-Oszétia adminisztrációs határához, ahol egy figyelőpontról rálátás nyílt az oroszok által felügyelt területen egy orosz katonai bázisra és a körülöttük lévő lakóházakra.

Fotó: MH KKH