Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gidófalvy Lajos ezredes emléktáblájánál koszorúztak

Szöveg: Faragó Fanny |  2016. december 25. 16:10

Gidófalvy Lajos főhadnagyra, posztumusz ezredesre, az egykori XIII/1. KISKA (kisegítő karhatalmi) Zászlóalj parancsnokára és hős katonáira emlékezett a Gidófalvy Emlékbizottság Budapesten, az Andrássy Hotel előtt december 22-én, csütörtökön.

Gidófalvy Lajos a második világháborúban harcolt a fasizmus és az embertelenség ellen, az üldözöttek megmentéséért. A Yad Vashem Intézet 1996-ban a „Világ Igaza" címmel jutalmazta, 1998-ban pedig, a Magyar Köztársaság belügyminisztere a „Bátorság Érdemjel" kitüntetésben részesítette, kiemelkedő katonai helytállásáért.

1596025237

Bősze József nyugállományú alezredes, a Gidófalvy Emlékbizottság elnöke megemlékező beszédében elmondta: „Abban a sötét korszakban e ház lakói sem kerülhették el az embertelenséget, amikor a nyilasok fegyverrel, az árvaház elhagyására kényszerítették őket. Gidófalvy Lajos ezredes és KISKA katonái azonnal az árvák megsegítésére siettek, majd a kibontakozó fegyveres harc után a gyerekeket a Radetzky-laktanyába és a Szív utcai egyik épületbe terelték. Méltán vált e hely nemzeti kegyeleti hellyé, bízunk abban, hogy az idő végtelenségéig fennmarad. Ez a hitünk hat át bennünket, mintegy 800 gyermekre emlékezve."

1596025237

Az emléktáblánál koszorút helyezett el Bősze József nyugállományú alezredes, dr. Ravasz István alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiemelt főtisztje, Bundula Csaba, Terézváros alpolgármestere, a Magyarországi Zsidó Hitközség képviselői, az Andrásy Hotel igazgatója, valamint a Gidófalvy család tagjai.

1596025237


Fotó: Rácz Tünde