Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

31 feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe Törökországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 25. 15:03

Őrizetbe vettek a török hatóságok 31 embert december 23-án, pénteken azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel – jelentette az NTV televízió.

Az isztambuli rendőrség számára 41 ember ellen adtak ki letartóztatási parancsot „fegyveres terrorszervezethez való tartozás" gyanújával. Közülük tízet egyelőre nem találnak, de lakhelyüket átkutatták – tette hozzá a tévé.

A török hadsereg augusztus 24-én tört be Szíriába azzal a céllal, hogy lázadócsoportokat támogasson az IÁ fegyvereseinek a határ menti térségekből való elűzésében. Ezzel párhuzamosan a török hatóságok rendszeresen hajtottak végre rajtaütéseket Isztambulban és más városokban, olyan házaknál, ahol dzsihadistákat sejtettek.

Fikri Isik védelmi miniszter csütörtökön a parlamentben közölte, hogy a szíriai hadműveletben annak augusztusi kezdete óta 35 török katona halt meg – köztük 16 szerdán az Aleppó kormányzóságbeli Báb városánál – valamint több mint ezer IÁ-harcost “semlegesítettek".