Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gránát az autógyár területén és a múzeum parkolójában

Szöveg: Szűcs László |  2015. május 13. 7:00

A 19. héten, azaz május 4−10. között 80 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 18 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Csörgei Csilla törzsőrmester, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2015-ben eddig összesen 995 bejelentést kaptak.

Május 5-én Győrből érkezett a bejelentés a tűzszerészügyeletre, hogy az Audi-gyár területén, földmunkák közben egy magyar gyártmányú légvédelmi repeszgránátot találtak. A második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet a Juhász Attila főtörzsőrmester vezette járőr a központi gyűjtőbe szállította.

Május 7-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászdózsán akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek: a József Attila utcában egy 149 milliméteres, német gyártmányú repesz-romboló gránát került elő. A robbanószerkezetet a tűzszerészjárőr a központi gyűjtőbe szállította.

Május 9-én a főváros III. kerületében, a Kiscelli Múzeum parkolójában találtak rá egy második világháborúból visszamaradt, szovjet gyártmányú, 82 milliméteres repesz-aknavetőgránátra, amit a Kocsis Tibor főtörzsőrmester vezette járőr a rendőrség által kijelölt robbantási területen megsemmisített.

Címkéktűzszerész