Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gránát volt a gyárudvaron

Szöveg: Szűcs László |  2013. szeptember 10. 7:27

A 36. héten, azaz szeptember 1–8. között 69 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész- és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 27 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Németh-Zsohár Agnieszka százados, az alakulat kommunikációs tisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2013-ban eddig összesen 1794 bejelentést kaptak.

Szeptember 2-án Konyárra riasztották a tűzszerészeket, mivel a település köztemetőjében, sírásás közben egy második világháborús robbanószerkezetet találtak. A Horváth Csaba őrnagy vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy a robbanótest egy 76 milliméteres páncéltörő gránát, amit a tűzszerészek a közelben kijelölt robbantási területen semmisítettek meg.

Ugyanezen a napon Vajdácskán is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek, mivel az általános iskolával szembeni horgásztó partján a horgászok bukkantak rá egy világháborús robbanószerkezetre. Az Ember István százados vezette járőr megállapította, hogy egy 81 milliméteres, francia gyártmányú aknavetőgránát került elő, amit a közelben kijelölt területen meg is semmisítettek.

Szeptember 5-én a főváros XI. kerületéből kapták a bejelentést a tűzszerészek, hogy a Műegyetem öntözőrendszerének építése során egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot találtak a munkások. A veszélyes robbanószerkezetet a Kiss Henrik törzsőrmester vezette járőr szállította el a helyszínről a központi gyűjtőbe. Amíg a tűzszerészek a helyszínen tartózkodtak, az épületet kiürítették.

Ugyancsak ezen a napon Budapest XXIII. kerületébe is ki kellett vonulniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek, hiszen az egyik gyár területén egy 10,5 centiméteres, magyar gyártmányú rombológránátot találtak. A robbanószerkezetet a Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezette járőr szállította el a helyszínről és semmisítette meg a közelben kijelölt robbantási területen. A tűzszerészek munkájának idejére 300 dolgozónak kellett elhagynia a gyárat.

Címkéktűzszerész