Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gránátokat találtak az erdőben

Szöveg: Szűcs László |  2012. december 4. 7:31

A 48. héten, azaz november 25. és december 2. között 47 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 20 esetben kellett soron kívül intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Fülöpné Várkonyi Melinda főhadnagy, az alakulat kommunikációs tisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2012-ben eddig összesen 2825 bejelentést kaptak.

November 26-án a főváros XXII. kerületéből érkezett a bejelentés a tűzszerészügyeletre, hogy a hárosi vasútállomásnál, a vasúti pálya felújítása közben második világháborús robbanószerkezeteket találtak. A Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr a megjelölt helyen összesen 14 darab, szovjet gyártmányú, 120 milliméteres repesz-romboló gránátot talált. A veszélyes szerkezeteket a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították, a munkálatok idejére a területet 200 méteres sugarú körben le kellett zárni. A korlátozás érintette a 6-os számú főutat, a Budapest−Pécs vasútvonalat, valamint egy húszlakásos társasházat is.

Ugyanezen a napon Budapest XVIII. kerületében, a Földvári utcában is akadt dolga a Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőrnek. Földmunkák közben ugyanis egy 50 milliméteres, magyar gyártmányú aknagránátot találtak a munkások. A robbanószerkezetet a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították.

November 27-én Kisgyőrbe vonultak ki a tűzszerészek mivel, az erdészek egy erdőterület bejárása során egy 85 milliméteres páncéltörő gránátot, valamint egy 120 milliméteres gyakorló aknavetőgránátot találtak. A veszélyes szerkezeteket a Strak Vince főtörzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt robbantási területen semmisítette meg.

Ugyancsak november 27-én Tárnokra is ki kellett vonulnia egy tűzszerészjárőrnek, mivel a Tabán utcában, csatornázás közben egy 50 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátra bukkantak. A második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet a Hadházi Sándor zászlós vezette járőr semmisítette meg.

November 28-án Marcaliból érkezett a bejelentés a tűzszerészügyeletre, hogy a Bizei utcában, az egyik ház előtt végzett járdafelújítás közben egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránát került elő. A gránátot a Zsolnay Gábor százados vezette járőr szállította el a helyszínről és semmisítette meg a közelben kijelölt robbantási területen.