Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gránátot találtak az óvoda közelében

Szöveg: Szűcs László |  2013. április 16. 7:23

A 15. héten, azaz április 8–14. között 83 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 28 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Várkonyi Melinda főhadnagy, az alakulat kommunikációs tisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2013-ban eddig összesen 423 bejelentést kaptak.

Április 8-án Tardosról kapták a bejelentést a tűzszerészek, hogy az Alkotmány utcában, egy családi ház kertjében, földmunkák közben világháborús robbanószerkezetet találtak. A Pozderka Attila főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú repeszaknagránát került elő a földből. A gránátot a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították.

Április 9-én Mezőszentgyörgyön, a Kossuth utcában akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. Az óvodától 200 méterre, egy nyitott önkormányzati telken, földmunkák közben bukkantak rá a munkások egy 7,5 centiméteres, német gyártmányú srapnelgránátra. A robbanószerkezetet a Martin László zászlós vezette járőr a központi gyűjtőbe szállította.

Április 11-én Tószegre vonultak ki a tűzszerészek, mivel a Rákóczi úti katolikus templom tetőszerkezetébe fúródva egy 4 centiméter átmérőjű páncéltörő gránátot találtak. A robbanószerkezetet a Hadházi Sándor zászlós vezette tűzszerészjárőr a közelben kijelölt területen semmisítette meg.

Ugyanezen a napon a csobaji Tisza-gátról is kaptak egy bejelentést a tűzszerészek: egy műszerező cég tájékoztatása alapján több világháborús robbanószerkezet is előkerült a területről. A Magyar Honvédség tűzszerészei – Érsek János törzsőrmester vezetésével – összesen egyebek mellett 15 darab 47 milliméteres, román gyártmányú páncéltörő lőszert, egy 47 milliméteres repeszlőszert, valamint két darab 47 milliméteres repeszgránátot szállítottak el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Április 13-án Ópusztaszerre vonultak ki a tűzszerészek, mivel az 5411-es számú főút melletti kerékpárút közelében egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú repeszgránátot találtak az arra járók. A robbanószerkezet annyira rossz állapotban volt, hogy a Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt robbantási területen megsemmisítette.

Fotó: MTI