Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyakorlatok a biztonság erősítéséért

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. június 3. 12:11

Az Európában Állomásozó Amerikai Szárazföldi Haderő Parancsnokság (USAREUR) szervezésében május 10. és június 24. között úgynevezett nagy láthatóságú gyakorlatot tartanak Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, Szlovéniában, Horvátországban és Észak-Macedóniában. Célja a közép-kelet-európai és a fekete-tengeri régió stabilitásának és biztonságának erősítése, illetve az Egyesült Államok és a szövetséges erők együttműködésének fejlesztése.

1599203682
A Magyar Honvédség négy nemzeti gyakorlatának időbeni szinkronizálásával aktívan hozzájárul a kitűzött stratégiai célkitűzések eléréséhez: a Breakthrough, a Black Swan, a Szentes Axe és a Soft Caps elnevezésű gyakorlatokat többnemzeti környezetben hajtja végre, és érintett még az Immediate Response 2019 horvát vezetésű gyakorlatban is.

A biztonság létezésünk elengedhetetlen feltétele, e nélkül nem lehet nyugodt, kiszámítható jövőt építeni, és a biztonság egyik záloga a Magyar Honvédség. Ahhoz, hogy ezt a biztonságot minél magasabb szinten tudjuk garantálni, jól felszerelt, kiképzett és motivált katonákra, valamint őket és erőfeszítéseiket támogató hátországra van szükség. A Magyar Honvédség azon dolgozik nap mint nap, azt a célt szolgálják a gyakorlatok is, hogy a jövőben is meg tudjuk őrizni azt a biztonságot, amelyben ma Magyarországon élhetünk és dolgozhatunk. A szövetséges országokkal folytatott közös kiképzés bizonyítja, hogy képesek vagyunk akár több ország területén is átívelő, összehangolt feladatok megszervezésére, megtervezésére és végrehajtására. A résztvevő alakulatok katonái közötti szoros együttműködés garancia a gyakorlat sikerességére, amely nagyban növeli a magyar katonák társadalmi elismertségét is.

1599203682
A Breakthrough egy tűztámogatási-célkezelési, illetve éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlat a Központi gyakorló-és lőtér bázisán (Veszprém, Hajmáskér, Bakonykúti, Újdörögd, Várpalota és Tapolca térségében) május 30. és június 20 között.

A Black Swan 2019 nemzetközi különleges műveleti gyakorlatra június 2. és június 21. között kerül sor, amelyet a Magyar Honvédség mellett az Európában Állomásozó Amerikai Különleges Műveleti Erők Parancsnoksága (SOCEUR), valamint az Európában Állomásozó Amerikai Szárazföldi Erők (USAEUR) Parancsnoksága rendez. A magyar fél vezeti azt a többnemzeti különleges műveleti komponensparancsnokságot, amelynek alárendeltségében magyar és nemzetközi különleges műveleti osztagok gyakorlatoznak a szárazföldi erők, a haditengerészet és a légierő elemeinek bevonásával. A Magyar Honvédség különleges műveleti képessége régióvezető szerepet kíván betölteni, ezért a gyakorlaton egy Regionális Különleges Műveleti Parancsnokságot (R-SOCC) működtet Szolnokon. A Parancsnokság a valóságot megközelítő környezetben, egyidőben több ország területén, teljes spektrumú különleges műveleteket irányít.

1599203683
A Szentes Axe 2019 elnevezésű többnemzeti vízi átkelési gyakorlatot május 31. és június 12. között tartják Szentes, Dóc és Sándorfalva településeket érintve. Hazai oldalról az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, valamint az MH Bakony Harckiképző Központ, az Amerikai Egyesült Államok részéről pedig a 18. Katonai Rendész Dandár kijelölt erői vesznek részt.

A Soft Caps 2019 gyakorlat május 6-tól július 12-ig tart. Az amerikai vezetésű Többnemzeti Civil-katonai Együttműködési Központ a németországi Grafenwöhr városból települt Ócsára, ahol a hazai nyári gyakorlatok civil-katonai együttműködés (CIMIC) biztosítását koordinálják. A Központ szakemberei a kapcsolattartás, a kölcsönös informálódás és a támogató viszony kiépítése által a klasszikus katonai képességekkel nehezen lefedett civil és információs környezetről alakítanak ki átfogó képet, amellyel hozzájárulnak a parancsnok munkájának támogatásához, döntéseinek előkészítéséhez és a kölcsönösen támogató civil környezet létrehozásához.

1599203683
Az Immediate Response 2019 hadszíntér előkészítési gyakorlatra június 1-5. között kerül sor. A horvát vezetésű Többnemzeti Zászlóalj – Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Horvátország, Koszovó, Litvánia, Montenegró, Németország, Szlovénia részvételével – a horvátországi Slunj-ból indulva, letenyei határátlépéssel, közúti menetet hajt végre a Kaposvár körzetében kijelölt helyszínre (Taszár volt bázisrepülőtér területe), majd visszatelepül Horvátországba.

Az erők fogadása, állomásoztatása és mozgásának valós biztosítási feladataihoz befogadó nemzeti támogatás keretében nyújtott szolgáltatások (ivóvíz, diesel üzemanyag, kommunális hulladék gyűjtése és elszállítása stb.) valamint valós biztosítási feladatok kapcsolódnak.

1599203683
A Honvédelmi Minisztérium közleménye

Fotó: archív