Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyertek magyar fiúk…

Szöveg: Takács Vivien |  2016. február 14. 10:01

„Gyertek magyar fiúk…” címmel első világháborús katonadalok hallhatók azon a CD-n, amelyet a Muravidéki Nótázók népdalkör gyűjteményekből válogatott össze a délvidék területéről.

1596008748

Cseke József, a népdalkör vezetője a honvedelem.hu érdeklősére elmondta: a CD elkészítéséhez az apropót a Nagy Háború százéves évfordulója adta. „Úgy gondoltuk, hogy emléket állítunk az első világháborús hősöknek. Így összegyűjtöttem a zalai, muravidéki és délvidéki, pontosabban Kelet-Szlavóniában és a Duna-Tisza összefolyásánál található magyarlakta vidékről való dalokat" – mondta.

Hozzátette: a felvételeken a budapesti Góbé zenekar is hallható, amelynek tagjai az elénekelt dalokhoz biztosították a zenei aláfestést.
„Tőlünk hét csokor került fel a lemezre, amelyek együttesen negyven dalt tartalmaznak. A Góbé zenekartól pedig négy olyan hangszeres produkció hallható, ami szintén kapcsolódik a bevonuláshoz"
– emelte ki a Muravidéki Nótázók elnöke.

A már tizenöt éves múlttal rendelkező népdalkör jelenleg nyolc főt számlál. Ez idő alatt megnyerték a Vass Lajos népdaléneklési verseny Kárpát-medencei nagydíját, és kétszer is megszerezték a Magyar Kórusok és Zenekarok Országos Szövetségének Arany Páva-nagydíját is.  2013-ban Orbán Viktor miniszterelnök Külhoni Magyarságért-díjat adományozott a Muravidéki Nótázóknak.

1596008748

Fotó: Cseke József gyűjteménye