Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Ha a hazádat akarod szolgálni, a Magyar Honvédségnél minden egyes nap megteheted”

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: a szerző felvételei |  2020. július 6. 6:18

Mária Terézia és az alakulat névadója, vitéz Szurmay Sándor emléke előtt tisztelgett a Budapest Helyőrség Dandár június 25-én, a Petőfi laktanyában. A dandár napján adták át a Szurmay-gyűrűket, melynek arany változatát Drábik Géza alezredes, a Támogató Zászlóalj parancsnoka kapta. A hivatásról, a szolgálatról és persze az elismerésről beszélgettünk vele.

1596082030

„A kiemelkedő feladatvégzésért és példaértékű szolgálatért járó Szurmay-gyűrű arany változatát 2016 óta adják át az arra érdemeseknek. Az alegységek által felterjesztett jelöltekről egy titkos szavazáson dönt a bizottság" – osztja meg velünk az elismeréssel kapcsolatos ismereteit Drábik Géza alezredes, az idei év díjazottja. Az alezredes, – akit 1998-ban avattak tisztté – első szolgálati helyén, Vácott még nem gondolta, hogy egyszer ilyen elismerésre méltónak tartják majd bajtársai a mindig lelkiismeretesen végzett szolgálatát. „Meglepetés volt számomra, mert egyáltalán nem számítottam rá. Természetesen nagy büszkeséggel töltött el, mert ez a díj a mi dandárunk életében fontos helyet foglal el, valamint mindig jól esik az embernek, ha elismerik a munkáját" – meséli az alezredes.

A zászlóaljparancsnoknak már fiatal korában is szimpatikusnak tűnt a katonai pálya, mivel úgy gondolta, hogy a haza iránti szeretetét ezen a területen tudja az ember igazán megélni. „Ha a hazádat akarod szolgálni, akkor azt a Magyar Honvédségnél minden egyes nap megteheted"- mondja.  A katonai pályán először a technikai vonalon indult el, híradó üzemeltetőként, majd innen folytatódott pályafutása a logisztika irányában.

1596082031

Drábik alezredes 2006-ban került a Támogató Zászlóaljhoz – először, mint törzsfőnök – majd 2011-től már a parancsnoki teendők ellátásáért is ő felelt. Több mint 200 katonát irányít, ami nagy felelősséggel jár. A zászlóaljunk egy logisztikai alegység, mely a dandár és szervezeteinek ellátásáért, technikai eszközeinek biztosításáért és mindezek szállításáért felel"sorolja az alezredes azokat a feladatokat, amiket a Petőfi laktanya infrastruktúrájának fenntartása, üzemeltetése és karbantartása mellett ellátnak. „Ezeken túl, a zászlóaljunk felel a Petőfi laktanya konyháinak üzemeltetéséért, valamint a Budakeszi úti intézmény étkezdéjének ellátásáért. Mindezek mellett van még további 9 büfé 8 objekutmban, amiért mi felelünk" – részletezi a szerteágazó tevékenységüket az alezredes, aminek még közel sem jutott a végére, mivel a püspökszilágyi Kiképzőbázis és Lőtéren is ők látják el az üzemeltetési- és biztosítási feladatokat, azon túl, hogy a Petőfi laktanya sport objektumáért is ők felelnek.

Ahogy mindannyiunk életében, úgy a Támogató Zászlóalj életében is komoly kihívásokat jelentett a koronavírus-járvány. Drábik alezredes elárulja: a napi teendők mellett ebben az időszakban még fokozottabban ügyeltek azokra az előírásokra, melyek alapjából is meghatározzák mindennapjaikat. Szakértelmüknek és a rendszabályok szigorú betartásának is köszönhető, hogy a zászlóalj jól vette a veszélyhelyzet idején keletkező akadályokat. „Komoly szakmai felkészültséget igényelt tőlünk az előírt normatívák betartása. De elmondhatjuk, hogy a büféink, étkezdéink – az egészségügyi előírások betartása mellett – zavartalanul működtek. Megfelelő védőfelszereléssel rendelkeztünk, így zavartalanul folytattuk szolgálatunkat, és minden hozzánk beérkező feladatot elvégeztünk" – hangsúlyozza az alezredes, aki leginkább egy árvízhelyzethez tudja hasonlítani a koronavírus-járvánnyal járó feladatokat. A veszélyhelyzet ideje alatt a Magyar Honvédségre különösen nagy feladat hárult, mivel az ország idősotthonainak mentesítését is ellátta. Drábik alezredes és zászlóalja részt vett ebben a munkában: ők feleltek a mentesítés során biztosított katonai sátrak szállításáért és üzembehelyezéséért.

1596082031

A zászlóaljparancsnok elárulja, hogy a veszélyhelyzet idején nemcsak a bajtársak között kellett helytállnia. „Családapaként is bizonyítanom kellett a vírus alatt. Feleségemmel egymást váltva vigyáztunk gyermekinkre és láttuk el az »otthoni szolgálatot« is". Az „otthoni szolgálat" zökkenőmentes levezénylésében talán az is szerepet játszott, hogy az alezredes felesége szintén katona és a dandár Szállító Zászlóaljánál szolgál.

Kevés szabadidejében a gyerekek és a kertészkedés köti le idejét, de igyekszik időt szakítani két kedvelt időtöltésére a horgászatra és a motorozásra. „Ebben az évben már egyszer össze is jött…" – jegyzi meg a Szurmay-gyűrűs alezredes.