„Ha nem megy bele a fejbe, belemegy a lábba!”

Debrecen kies, zegzugos és nem utolsó sorban sáros területein 12 kilométeres menetgyakorlatot hajtottak végre öt csoportra osztva. A csoportok vezetését a közülük kijelölt növendékre és egy helyettesre bízták a katonai mentorok.

A menet során a csoportparancsnoknak és a csoportnak nem csak a terep okozta nehézségekkel kellett megbirkóznia, hanem szükség volt az eddig tanult tereptani ismeretek alkalmazására is. A megerőltető gyaloglás félidejében a parancsnokok a katonai jelentési formáknak megfelelően jelentették a töréspontokon felderített tereptárgyak megnevezését, koordinátáját, a mellettük történő elhaladás időpontját.

A térképen kakukktojásként szerepelt két olyan tereptárgy, amellyel nem találkoztak a menet során. Ezt a két pontot a jelentés helyszínén kellett a csoportoknak megnevezniük és pontos koordinátájukat megadniuk. Nagyban nehezítette dolgukat, hogy a szürkület közeledtével folyamatosan szállt le a köd, aminek következtében egyre csökkent a látótávolság.
Mivel a tereptan feladat minden csoportnak tökéletesen sikerült, ezért katonai mentoraik kiegészítő feladattal döntötték el az öt csoport közötti helyezéseket. Egy rögtönzött sorverseny segített a végső döntés meghozatalában, ahol a futógyorsaság mellett a gépkarabély szét-összeszerelésben való jártasság volt a mérvadó.

Fekete András főhadnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár nevelőtisztje elmondta: „A menetgyakorlat egyfajta erőpróba volt, s célkitűzésünkként szerepelt az is, hogy a növendékek számot adjanak elméleti felkészültségükről, mindemellett újabb, gyakorlatiasabb szegmensét ismerhették meg a katonai életnek."