Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadisírgondozás Kiskunhalason

Szöveg: Végső István |  2012. november 5. 14:39

2010-ben kezdődött meg a kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület hadisírgondozó munkája, akkor a római katolikus temető első világháborús parcelláját hozta rendbe a szervezet.

1595943985

A ravatalozó mögötti területen a méteres gyomból sírkeresztek és sírhantok kerültek elő. Az egyesület tagjai mintegy kilencven sírhelyet tettek rendbe, olyan sírokat, ahová az első világháborúban a kiskunhalasi hadikórházban elhunyt katonákat temették. 

2011 tavaszán a jelöletlen síroknál folytatódott a munka, itt sírkereszteket raktak le az egyesületi tagok. Emellett pedig a református új temető hősi parcellájában szépítették meg a a rendezetlen katonai sírokat.

A tagok és a szimpatizánsok idén nyáron, illetve most, a halottak napja előtt is szerveztek sírrendezést a temetőkben.