Hadisírgondozó civilek

A 2017/18-as tanévben Kecskeméten a Katona József Gimnázium, a Széchenyi István Szakközépiskola, a Kodály Zoltán Gimnázium, Baján a Jelky András Szakgimnázium, Kunszentmiklóson pedig a Virágh Gedeon Szakközépiskola diákjai vállalták, hogy az érettségi feltételeként részükre kötelezően előírt ötvenórás közösségi szolgálatot katonahőseink emlékét ápolva teljesítik.

 
– Örömmel fogadtuk a honvédség által felkínált lehetőséget, érzelmi szempontból diákjaink számára ugyanis ez a közösségi feladat lényegesen többet jelent egy kötelező, „kipipálható" ötvenórás munkavégzésénél. Hiszen hősi sírokat gondozunk, hozzátartozók nélküli katonákét, akik az életüket áldozták a hazáért. Közben próbáljuk felkutatni, hogy kik is voltak ők, honnan indultak a frontra, milyen harcokban vettek részt és miért kellett meghalniuk. Diákjaink érdeklődésének eredményeként pedig a történelemből ismert személyiségek mellett „helyi hőseink" történetével is megismerkedhetünk. Például azoknak a katonáknak az életével és haláluk körülményeivel, akik a második világháború idején itt estek el Kunszentmiklós körzetében – foglalta össze a hadisírok gondozása során szerzett tapasztalatokat a Virágh Gedeon Szakközépiskola igazgatóhelyettese, Galambosné Szitás Zsuzsanna.

A kunszentmiklósi diákok tanáraikkal és az intézmény dolgozóival közösen gondozzák a hősi sírokat – köztük iskolájuk névadójának, az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban huszár őrnagyként szolgált, majd a fegyverletétel után tizenhat év várfogságra ítélt Virágh Gedeonnak a nyughelyét is. A programban részt vevő tanulók többsége már régen elvégezte az érettségi feltételeként előírt kötelező ötven óra közösségi munkát, szabadidejükben ennek ellenére látogatják a helyi temetőben nyugvó katonák sírjait. Mindezt pedig a diákönkormányzat vezetője, Bernáth Ferenc – osztályfőnöke, Kutyifa Ildikó inspirálására – dokumentálta is. A 12/A rendészeti tagozatos osztály tanulójának munkáját a „Fotók az iskolai közösségi szolgálatról" kategóriában különdíjjal jutalmazta az Új Európa Alapítvány és az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által meghirdetett „Segítő diákok 2017" pályázat zsűrije.

 
– Már teljesítettem az ötven órát, amikor a programhoz csatlakoztam. A katonasírok gondozását nem munkának, sokkal inkább a hősök emléke iránti tiszteletnek tekintem. A hadtörténelem mellett egyébként minden érdekel, ami a honvédséggel kapcsolatos. Az elmúlt években rendszeresen részt vettem például az országos haditornaversenyeken és az iskolai lőbajnokságokon is. Katonai pályára készülök, az altiszti akadémián fegyverzeti vagy műszaki gépszerelő szakirányon szeretnék továbbtanulni. A felvételitől nem tartok: négyesnél rosszabb jegyem most sem volt, a testnevelést nagyon komolyan veszik nálunk a rendészeti osztályokban, áprilisban pedig a német nyelvvizsgám is meglesz – mondta a kunszentmikósi középiskola végzős tanulója.

Az idősebb generáció képviselői, életkorukból fakadóan, még erősebben kötődnek az elhunyt hősök emlékéhez. Akasztón például a 66 esztendős Piller Sándorné szinte minden szabadidejét a helyi temető tizenhárom hősi sírjának a gondozásával, környezetük csinosításával tölti.

 
– Az első virágokat még kislány koromban, a nagymamámmal együtt vittük ki a katonáknak, 2000-ig pedig édesanyámmal gondoztuk a nyughelyeiket. Az 1950-es, 1960-as években sok katonasír „eltűnt", sajnos a legtöbbjükről a mai napig nem találtunk írásos feljegyzést. A nyugdíjasklubunk tagjainak alkalmi segítségével gondozott tizenhárom sír közül sem mindegyikről lehet tudni, hogy kinek a nyughelye. A legmeghatóbb emlékem is egy névtelen katonához kötődik. Pár évvel ezelőtt ugyanis a polgármesterünk hozzám küldte az első világháborúban elesett testvérét kereső Szontágh Jenő bácsit. Ilyen nevű hősi halált halt honvédról azonban itt a városban senki nem tudott, ezért azt javasoltam az idős úrnak, hogy „fogadja örökbe" az egyik ismeretlen katona sírját. Azóta azon a kereszten Szontágh szakaszvezető neve olvasható – rendezgette feljegyzéseit Julianna néni, akinek a nagyapja szintén harcolt a Nagy Háborúban.

Az Akasztóról és a település környékéről származó, a háborúkban elesett katonák és az 1919-es vörösterror áldozatainak neveit a község központjában, 1928-ban emelt hősi emlékmű őrzi. Évtizedekig azonban a szó legszorosabb értelmében csak őrizte – tudtuk meg Suhajda Antal polgármestertől. Az emlékművet ugyanis 1987-ben, az akkori plébános „felújíttatta", s az eredetileg rajta lévő több mint száz névből csak negyvenöt került vissza a márványtáblára. Azoké, akiknek a családja ezért fizetett.

– Ezt mindenki nagyon sérelmezte, ezért miután megválasztottak polgármesternek, a legsürgősebb feladataim egyikének az emlékmű – régi fotók és feljegyzések alapján történő – eredeti állapotának a helyreállítását tekintettem. Ehhez még Holló József tábornok, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum akkori parancsnoka, segítségét is kértem. Amikor pedig nekikezdtünk a munkának, igazi meglepetésben volt részünk: az 1987-ben feltett burkolat alatt felfedeztük az egykor bevésett neveket, mert egyszerűen csak lekenték azokat malterral. Az emlékmű helyreállítását a római katolikus plébánia két ütemben végezte el, mindkét alkalommal a háborús emlékművek felújítására kiírt pályázaton elnyert anyagi támogatásnak köszönhetően – idézte fel a történteket Suhajda Antal.

Akasztó polgármestere elárulta még, hogy családi kötődése révén is erkölcsi kötelességének tartja katonahőseink emlékének ápolását. Édesapja ugyanis a második világháború után, mint Jutason végzett főtörzsőrmester, egy életre megbélyegezetten kényszerült levetni az egyenruhát. Az 1956-os forradalom egyik vezető személyisége volt a településen, amiért aztán 1957. március 8-án el is vitték a rendőrök. Édesanyjának nyolc hónapig egyedül kellett gondoskodnia két gyermekéről, miközben folyamatosan azzal fenyegették, hogy mindannyijukat elviszik Szibériába.

Suhajda Antal évtizedek óta nagy becsben őrzi a 2010-ben posztumusz vitézzé avatott édesapja örökül hagyott tárgyi emlékeit.

* * *

Piller Sándorné és Bernáth Ferenc önként vállalt, áldozatos munkáját Szűcs Imre ezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka emléklappal köszönte meg. Az elismerést Durgó Tamás őrnagy, a parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodájának vezetője és Gáldonyi Sándor százados, a hadisírgondozásért és a honvédelmi nevelésért felelős munkatársa adta át az érintetteknek.

* * *

1944. augusztus 9-én a szovjetek ismételten bevetették az utánpótlást szállító repülőgépeket a jugoszláviai partizánok ellátására. (Ezeket a bevetéseket „Tito-járatnak" nevezték.) Sötétedés után a német 6. éjszakai vadászrepülő-ezred gépei felszálltak a magyar légtérben repülő szállítógépek elfogására, és Eckart Ulmer őrmester két B–25DP típusú repülőgépet lőtt le. A 43-3507 gyári számú szállítórepülő Akasztón, a mai Rákóczi u. 18. számú ház mellett zuhant le. A becsapódó gép felrobbant és kigyulladt, a személyzet hősi halált halt. Az eseménynek volt egy magyar áldozata is: a házból kiszaladó kisfiúra ráfröccsent a lángoló üzemanyag és olyan súlyosan megégett, hogy nem tudták megmenteni. 2016. december 8-án a ház tulajdonosának engedélyével és az MH Összhaderőnemi Parancsnokság támogatásával az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, illetve a Magyar Roncskutató Egyesület tagjai elvégezték a terület feltárását, s ennek során felszínre kerültek a repülőgép egyes részei, valamint exhumálták a helyszínen talált földi maradványokat. A feltárási munkálatokat a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint az MH 1. Tűzszerész- és Hadihajós Ezred szakemberei segítették.

Magó Károly zászlós