Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hagyományt teremtettek a katonabúvárok

Szöveg: Lévai Miklós nyugállományú alezredes |  2013. szeptember 5. 17:11

A három évvel ezelőtti kezdeményezés mára hagyománnyá vált: augusztus végén a szolnoki Ittebei Kis József hadnagy Helikopter Bázis adott otthont a 3. Országos Katonabúvár Találkozónak, amelynek házigazdája ezúttal az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj volt.

1595959510

A találkozón a Magyar Honvédség minden búváralegységgel rendelkező alakulata képviseltette magát, de jelen voltak a veterán katonabúvárok is − köztük Haraszti Tamás és dr. Haralyi László, akik már betöltötték 70. életévüket, mégis aktív résztvevői a találkozóknak. Eljöttek az egykori sorkatona búvárok is, akik közül többen azóta is a polgári életben foglalkoznak hivatásszerűen e szaktevékenységgel. 

1595959510

A résztvevőket Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Helikopter Bázis parancsnoka köszöntötte. Kiemelte a repülők, az ejtőernyősök és a búvárok azon hasonlatosságát, miszerint ők egy szigorú szabályok alapján kiválasztott szűk közösség katonái.

A rendező alakulat nevében Sándor Tamás ezredes, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka köszöntötte a megjelenteket. Szólt az alegység búvárainak sajátos és egyedi feladatairól, majd bemutatta a zászlóaljnál rendszeresített búvárfelszereléseket és a „békaemberek" fegyverzetét. 

1595959510

Ezt követően a búvárbeosztásokkal rendelkező alakulatok − azaz a szolnoki MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj, a debreceni MH 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő-zászlóalj, a budapesti MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, valamint a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred − búváralegység-parancsnokai, illetve búvárkoordinátorai tartottak előadásokat az elmúlt találkozó óta végzett szakfeladatokról, továbbá az alegységeknél bekövetkezett változásokról. Mint kiderült: valamennyi alegység részt vett a júniusi, dunai árvízvédelmi munkálatokban.

A nap „meglepetése" a különleges műveleti zászlóaljnál vendégeskedő amerikai búvárszakemberek előadása volt, amelyből a résztvevők megismerhették az amerikai hadsereg különleges erőinél folyó búvárkiképzés tematikáját.

A találkozó zárásaként felkérték a debreceni búvárok rangidős parancsnokát a jövő évi találkozó megszervezésére.

1595959511

Fotók: MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj

Címkékbúvár