Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Hajrá fiúk, ez aztán az élet!”

Szöveg: Kovács Péter |  2013. március 31. 13:02

A harminchat települést érintő monstre rendezvénysorozat keretében egyszázadnyi hagyományőrző huszár, valamint honvédgyalogság járja végig a dicsőséges tavaszi hadjárat ütközeteinek harcmezeit, tábort ütve, csatabemutatókat tartva. A Magyar Hagyományőr Világszövetség rendezésében, az országban föllelhető hagyományőrző szervezetek összefogásával megvalósuló rendezvénysorozat Európa legnagyobb ilyen jellegű rendezvényévé nőtte ki magát az elmúlt huszonöt évben.

Húsvéthétfőn Boldogon gyűlnek össze mindazok, akik a méltán híres huszárkultúráért rajonganak. Ekkor, egészen pontosan 16 órakor veszi kezdetét a toborzás, hogy a zeneszó, étel és ital mellett verbuvált seregek szablyára, lóra kapva egy teljes hét leforgása alatt elevenítsék fel a szabadságharc legsikeresebb honvéd hadműveletét, a tavaszi hadjáratot.

1595951734

A hadjárat − válaszul a Habsburg olmützi alkotmányra, mely eltörölni szándékozott az áprilisi törvényeket és velük együtt Magyarország frissen kivívott függetlenségét − 1849. április 2-án Görgey tábornok parancsára vette kezdetét. A hadművelet célja a majd kétszeres túlerőben lévő osztrák seregek bekerítése, valamint az ostromlott Komárom, Magyarország legnagyobb erősségének fölszabadítása volt.

A sikeres hadjárat eredményeképpen a magyar országgyűlés 1849. április 14-én kikiáltotta Magyarország függetlenségét és a Habsburg-ház trónfosztását.

Az emlékhadjárat során a győztes csaták megelevenednek Boldogon, Tápióbicskén, Isaszegen, és Vácott is. A korhű fegyverekkel vívott összecsapások minden bizonnyal látványos, felejthetetlen élménnyel ajándékozzák meg az érdeklődőket.

1595951734

Azonban nemcsak a csatabemutatók helyszínére érdemes kilátogatni: az útvonal mentén sorakozó falvak mindegyike köszöntővel fogadja a felvonuló sereget, rengeteg kiegészítő program várja a hadak kíséretébe szegődőket. Falumúzeumok, falunapok, koszorúzások, kiállításmegnyitók, néptáncegyüttesek bemutatói szegélyezik majd a tavaszi pompában díszelgő tájakon keresztülvágó hadak útját.

(Felvételeink a tavalyi emlékhadjáraton készültek.)