Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harcászati tapasztalataikat bővítették a „Bocskais” katonák

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2017. július 18. 15:54

Az amerikai hadsereg Összhaderőnemi Katonai Kiképző Központjában, Hohenfelsben megtartott „Combined Resolve VIII” gyakorlaton tíz nemzet közel 3400 katonája vett részt júniusban. A több mint háromhetes többnemzeti gyakorlaton az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóaljának bázisán megalakított magyar lövészzászlóaljat Schleisz Ferenc alezredes vezette, akit a gyakorlattal kapcsolatos tapasztalatokról kérdeztünk.

1596036311

Milyen részekből állt a gyakorlat?

A kiérkezés utáni néhány napban központi felkészítések voltak, ahol a közös feladatok, az egységes nyelvezet és a közös műveleti eljárások kialakítása volt a cél. Ennek elérése érdekében a résztvevők több foglalkozáson vettek részt az Összhaderőnemi Katonai Kiképző Központ − angolul: Joint Multinational Readiness Center; JMRC −, illetve az amerikai elöljáró páncélosdandár, a 3. Armored Brigade Combat Team vezetésével. Ezután következett a gyakorlat terepen zajló időszaka, amikor az alegységek kitelepültek a több száz négyzetkilométeres gyakorlótérre, ahol összesen tíz napot töltöttünk megszakítás nélkül, a valóságot megközelítő harcászati feladatok végrehajtásával. A gyakorlat a végső értékelésekkel zárult, ahol kielemeztük a feladatokat és a manővereket.

1596036311

Mely nemzetekkel kellett együttműködnie a magyar katonáknak?

A 3. Armored Brigade Combat Team kötelékében a magyar vezetésű zászlóalj több amerikai alegységgel volt megerősítve, amerikai páncélos lövészszázaddal, valamint műszaki alegységekkel, román elemekkel kiegészülve. A zászlóalj mellérendeltségébe került a dandár előretolt vezetési eleme, amely lehetővé tette a zászlóalj részére a digitális vezetési rendszer kialakítását és használatát. A műveletek több fázisában a magyar vezetésű zászlóalj alárendeltségébe került egy vagy két harckocsiszázad is, aminek révén a zászlóalj jelentős tűzerővel rendelkezett.
A dandárköteléket a hagyományos hadviselés területén értékelték, ami magában foglalt támadó és védelmi harcot egyaránt. A konvencionális hadviselés mellett kiemelkedő szerepet kapott az aszimmetrikus hadviselés is, mely elsősorban az ellenséges kisméretű alegységek, különleges alakulatok tevékenységét foglalta magában a civil környezeti hatásokkal kiegészítve.
Mindenki támogatta és segítette a munkánkat a fegyverrendszerek teljes kihasználása érdekében. Az amerikai katonák jól felkészültek és könnyű volt velük együtt dolgozni, alegységeik alkalmazása alatt gyakran támaszkodtunk az ő véleményükre.

1596036312

Mennyire volt életszerű a harc?

A gyakorlat ideje alatt végig használtuk a MILES-rendszert, ami egy harcászati körülmények között alkalmazott, a találat eredményességét jelző lézeres szimulációs rendszer. Minden emberre és a technikai eszközökre is felszerelték, ezáltal értékelni lehetett a tényleges találatokat.
A MILES-rendszer alkalmazása, a civilekkel történő alájátszás, illetve a jól felkészített ellenerő annyira valóságossá tette ezt a gyakorlatot, hogy a tényleges harctól az különböztette meg, hogy itt nem szenvedtünk tényleges veszteséget, de egy elkövetett hibáért a valóságban súlyos árat kellett volna fizetni. A gyakorlat során az amerikai Megfigyelő és Kiképző Csoport – angolul: Observer Controller Team; OCT – tagjai egyszerre értékelték és javaslataikkal segítették is munkánkat.
A németországi Hohenfels közelében található amerikai kiképzőbázison van egy többszáz fős ellenerő, akik a gyakorlótérről jelentős helyismerettel rendelkeznek, amelyet ki is használtak. A fedett terep kihasználása, a fedezékek kiépítése, vagy éjszaka a fényálca megfelelő használata rendkívül fontos volt, mivel hiba esetén az „ellenség" azonnal támadást intézett ellenünk.

Mi volt a legnagyobb kihívás a kitelepülés ideje alatt?

Az, hogy kilenc napon keresztül állandóan fenn kellett tartani a harckészültséget, mert ha csak egy kicsit is lankadt a figyelem, azt az ellenerő azonnal lereagálta. A gyakorlat során többször kellett a teljes zászlóaljat egyik helyről a másikra áttelepíteni, akár még éjszaka is az éjjellátó készülékek használatával. Szerencsére a katonákban nem kellett fenntartani a kiemelkedő „harci" morált, mert a legtöbben élvezték ezt az életszerű gyakorlást, ahol saját képességeiket is meg tudták mérni.
Az éjszakai átcsoportosítások jelentős figyelmet követeltek a gép- és harcjárművezetőktől, illetve a parancsnokoktól egyaránt, amit jelentősen megnehezített a nehéz terep is.

1596036312

Milyen visszajelzéseket kaptak a magyar katonák?

A magyar katonák feladatainak teljesítésére nézve csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Külön kiemelték, hogy az elmúlt években ez volt az első olyan zászlóalj, amelynek vonalait a védelmi harc megvívása során az ellenerőnek nem sikerült áttörnie. A magyar alegység nagy előnye volt a harcok alatt, hogy jelentős létszámú erőt tudott kikülöníteni gyalogos harcrendben teljesített feladatok során.


Milyen személyes tapasztalatokat szerzett?

A gyakorlat rávilágított arra, hogy a rendelkezésre álló erőket milyen feladatokra érdemes alkalmazni, hogyan lehet a BTR harcjárműveink mozgékonyságát kihasználni. Emellett megtapasztaltuk, hogy milyen veszteségekkel kell számolni egy páncélosalegységgel szembeni harc során, hogyan tudjuk azokat minimalizálni. Sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak ezen a gyakorlaton, amelyeket az itthoni kiképzésnél fel tudunk használni, illetve fel kell használnunk.

1596036312

Fotó: JMRC és 3. BMLZ