Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkvát vádolja Porosenko a maláj gép tragédiájáért

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. július 18. 17:01

Oroszországot bírálta a maláj utasszállító lelövésének harmadik évfordulóján július 17-én, hétfőn Petro Porosenko ukrán elnök.

Porosenko közleményében nem hagyott kétséget afelől, hogy Moszkvát tartja felelősnek a Malaysian Airlines Amszerdamból Kuala Lumpurba tartó gépének tragédiájáért. „Ez az arcátlan bűncselekmény nem történt volna meg, ha nincs az orosz agresszió, és nem hoznak át orosz területről orosz eszközöket és orosz rakétákat" – tudatta Porosenko.

A Boeing 777-es 2014. július 17-én semmisült meg Kelet-Ukrajna Moszkva-barát szakadárok ellenőrizte része fölött. A fedélzeten lévő 298 emberből senki sem élte túl a történteket. A legtöbben holland állampolgárok voltak. Az eset feltárására létrejött bizottság azt állapította meg, hogy az utasszállítót szakadár területről kilőtt orosz rakéta semmisítette meg.

„Az áldozatokkal és a jövő nemzedékekkel szembeni felelősségünk, hogy bebizonyítsuk az agresszornak és a terroristáknak, hogy nem úszhatják meg a felelősségre vonást" – szögezte le Porosenko. Az ukrán elnök világossá tette, hogy bízik az ügyben eljáró holland igazságszolgáltatás pártatlanságában.

Az áldozatok hozzátartozói az évfordulón az amszterdami Schiphol repülőtéren emlékeznek a tragédiára, ahol 298 fa őrzi élő emlékműként a 298 ártatlan áldozat emlékét. A felelősségre vonást illetően az esetet feltáró bizottság arra jutott, hogy mintegy 100 ember lehetett „aktív részese" a repülőgép lelövésének, de neveket nem tettek közzé.

Moszkva és a szeparatisták azt állítják, hogy semmi közük a történtekhez, s az ukrán haderőt hibáztatják.

Az utasszállító lelövésének jelentős szerepe volt abban, hogy a nemzetközi közösség büntetőintézkedéseket vezetett be Oroszországgal szemben az ukrajnai válságban játszott szerepe miatt.