Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harckocsiállásra bukkantak a főút mentén

Szöveg: Snoj Péter |  2013. november 19. 7:35

Mozgalmas hetet zárt az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred. A 46. héten, november 11 és 17. között 2444-re növekedett a bejelentések száma. Összesen 19 alkalommal kellett soron kívül intézkednie a szakembereknek.

Kedden, november 12-én a XI. kerületi Rimaszombati utcába érkezett egy járőr, Hadházi Sándor zászlós vezetésével. A metróépítés közben előkerült egy 10,5 centiméter átmérőjű repeszromboló gránát. Az építési munkálatok felfüggesztése mellett a robbanótestet kiemelték és központi gyűjtőhelyre szállították.
Ugyanezen napon csatornázás közben Csanádapácán fordult ki a földből egy 8 centiméteres magyar köd aknavető gránát, amelyek Hadházi zászlós járőre szintén a központi gyűjtőbe szállított.

Szintén csatornázási munkálatok közben került elő Miskolcon egy 10,5 centiméteres magyar repeszromboló gránát is. A sérült gyújtószerkezetű, de már kilőtt állapotú robbanótest miatt a körzetet 100 méteres sugarú körben lezárták. A kitelepítés körülbelül száz embert érintett. A mentesítést Ember István százados és emberei végezték.

Másnap, november 13-án Zuglóban, a Dózsa György és a Thököly út sarkán került elő egy egész és egy félbetört állapotú 10,5 centiméteres német tüzérségi gránát. A robbanótestek nem kilőtt, de sérült állapotban kerültek elő, ezért a területet lezárták, mintegy 150 méteres sugarú körben. A körülbelül 2000 embert érintő kiürítést követően Sulykovszki Róbert zászlós és emberei kiszerelték a gyújtószerkezetet és központi gyűjtőhelyre szállították az előkerült darabokat.

Feltehetően egy II. világháborús harckocsiállásra bukkantak a Bándot és Herendet összekötő 8-as számú főút mellett Gyurits Tibor zászlós emberei. A tetemes „termés": 16 darab 7,5 centiméteres német repeszlőszer, 12 darab 7,5 centiméteres német páncéltörő lőszer, egy darab 10,5 centiméteres repeszromboló gránát, két darab 2 centiméteres átmérőjű német légvédelmi gránát és mintegy tíz kilogrammnyi gyalogsági lőszer. A talált robbanószereket központi gyűjtőbe szállították.

November 15-én, pénteken is folytatódott a nemrégiben, a Hortobágyi Nemzeti Parkban elindult rehabilitációs folyamat. A munkálatok az egykori bombavető területen folynak, ahol mintegy 4000 hektáron kell mentesíteni a Világörökség részét képező tájvédelmi körzetet. Az elmúlt héten kezdődött munkálatok során előkerült egy darab 1,5 kilogrammos szovjet bomba, 19 darab 60 kilogrammos szovjet bomba, 1 darab 50 kilogrammos, szintén szovjet bomba, 1 darab S-5 típusú levegő-föld rakéta, két darab 30 milliméteres szovjet repeszgránát és egy darab 37 milliméteres, szovjet páncélgránát. Ezek mindegyike éles eszköz volt. Továbbá előkerült még egy tonnányi, robbanóanyagot nem tartalmazó bomba és robbanótest is. A Bukta Balázs százados vezette járőr ezek mindegyikét központi gyűjtőbe szállította.

A hétvégén sem pihenhettek a tűzszerészek. November 16-án a 18. kerületi Gyöngyvirágos út 24. számhoz kellett vonulniuk, ahol csatornázás közben egy kilőtt állapotú 82 milliméteres, szovjet repeszaknavető gránát bukkant elő. Pozderka Attila főtörzsőrmester és emberei a mentesítést követően központi gyűjtőbe szállították a talált robbanótestet.

Címkéktűzszerész