Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Három ejtőernyős honvéd földi maradványait találták meg

Szöveg: Maruzs Roland alezredes |  2020. augusztus 5. 8:17

Állampolgári bejelentés alapján végeztek feltárást a napokban a Pest megyei Sülysáp határában a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadisírgondozó szakemberei. Egy szemtanú elmondása alapján ugyanis a szántóföldön magyar katonákat temettek el az 1944 novemberi harcok után.

1596618682
1596618682

1944 novemberének közepén az 1/I. ejtőernyős zászlóalj katonái voltak védelemben a térségben. Parancsnokuk a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett Tassonyi Edömér őrnagy volt. Az ejtőernyősök több szovjet támadást is megakasztottak az Isaszeg és Sülysáp közötti területen, miközben komoly veszteségeket szenvedtek el.  A korabeli veszteségi nyilvántartás szerint 1944. november 15. és november 22. között a zászlóalj állományából 42-en haltak hősi halált a harcok során, az Attila védvonal előterében.

A hadisírgondozók – Katus Norbert alpolgármesterrel közösen – 2019 őszén tartottak előzetes terepbejárást, és idén tavaszra tervezték a kutató-feltáró munkát. A veszélyhelyzet miatt azonban július végére tolódott ki a munkálatok kezdete.

1596618683

A helyi önkormányzattal és a földterület tulajdonosával történt egyeztetést követően kezdték meg a műszeres vizsgálatokat a több ezer négyzetméternyi területet. Több órás kutatás után sikerült egy támpont-szerű védelmi állást beazonosítani, majd a feltárás során három magyar ejtőernyős katona földi maradványa került elő. A csontmaradványokon egyértelműen azonosíthatóak a harc közbeni sérülések, például repesznyomok, illetve akna vagy gránátrobbanás okozta roncsolások. A hősi halott katonákat, vélhetően a harcok elmúltával, a haláluk helyén temette el a lakosság.

1596618683
1596618684

Egy másik állásban 1931 mintájú, 8 milliméteres gyalogsági lőszerek és 1939 mintájú 50 milliméteres aknagránátok kerültek elő, így a munkálatokat le kellett állítani és a rendőrség kiérkezése után a honvédség tűzszerészei végezték el a mentesítést.

A sírleletek között ejtőernyős jelvényt, valamint egy jegygyűrűt is találtak a hadisírgondozók. Utóbbi belső felén „1942 Esztike" felirattal. Mivel a hősi halált halt ejtőernyős katonák beazonosításához szükséges azonossági jegytok nem került elő, így a hadisírgondozók most ezen a nyomon próbálják kikutatni a gyűrű tulajdonosának kilétét.

1596618681
1596618685