Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Határtalan egység

Szöveg: Ónodi-Bán Nikolett főhadnagy |  2018. május 28. 14:40

Határvédelmi bázisokra látogattak a napokban a logisztikai ellátó és támogató alakulatok vezénylőzászlósai. A négyfős delegáció Mélykúton és Bácsalmáson kereste fel a logisztikus határvédőket.

1599187633
Az MH Logisztikai Központ, az MH Katonai Közlekedési Központ, az MH Anyagellátó Raktárbázis és a kecskeméti MH Légijármű Javítóüzem vezető altisztjei látogatták meg a határszakaszon a Közös Akarat feladatban részt vevő katonákat. Az MH Logisztikai Központ alárendeltségében szolgáló katonák 2016 nyarától látnak el járőrszolgálatot a szerb-magyar határszakaszon más alakulatok honvédeivel együtt.

Mélykúton, a határvédelmi bázison Urbán László főtörzsőrmester, a kisalaegység vezénylőzászlósa fogadta a küldöttséget. Mint kiemelte, a civil-katonai kapcsolatok kiválóak, a közösségi és a társadalmi felelősségvállalásban is jeleskednek az ott szolgáló katonák. A mélykúti bázis a város szívében helyezkedik el, és szelektív hulladékgazdálkodás is folyik itt: így az összegyűjtött üres PET palackokkal a helyi óvoda pályázatához járulnak hozzá, amely az intézmény korszerűsítését és újrabútorozását célozza meg.

1599187633
A bácsalmási határvédelmi bázis a város határában kapott helyet. Itt Valler Gábor zászlós fogadta a vezénylőzászlósokat. A látogatók a tájékoztató előadások mellett részt vettek a határvédelmi feladatokba bevont összes katona számára kötelező környezet- és munkavédelmi oktatáson. Ezt követően az elhelyezési körletekben és a szolgálati őrhelyükön is meglátogathatták a határszolgálatot teljesítőket.

1599187633
Az altiszti támogató csatorna működtetése a vezénylőzászlósi kar egyik fő feladata, amelyhez elengedhetetlen a katonák feladatellátásának és körülményeinek ismerete. Az MH Logisztikai Központ vezénylőzászlósa, Sári Zsolt főtörzszászlós kiemelt fontosságúnak tartja az emberekről való megfelelő gondoskodást, amelyet az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék alárendeltségébe tartozó bázisokon tapasztalt. Ugyanígy a katonák számára biztosított modern elhelyezési körülményeket is dicsérték a vendégek. A végrehajtás valós tapasztalatait saját alárendeltjeik felkészítésének további fejlesztésére fordítják.

1599187633
Fotó: a szerző felvételei