Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazahozták Veronából az utolsó súlyos sérültet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 24. 20:58

Megérkezett a veronai buszbaleset hatodik sérültje az MH Egészségügyi Központ Honvédkórházba február 24-én, péntek este − közölte az intézmény orvosigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.

Az 50 év körüli férfi gépi lélegeztetés mellett altatásban, nagyon súlyos koponya- és mellkasi sérülésekkel került a kórházba − tette hozzá dr. Tamás Róbert ezredes.
A férfit repülővel hozták Ferihegyre, majd onnan mentőautóval az intézmény sürgősségi osztályára. Állapota a szállítás alatt végig stabil volt − mondta a honvédkórház orvosigazgatója.

1596027997

Közölte: a férfit jelenleg vizsgálják, „felépülésének megítélése a következő hetekben várható". Arról, hogy a férfi hova kerül − nagy valószínűséggel az intenzív osztályra −, a későbbiekben adnak tájékoztatást.

Az orvosigazgató tájékoztatása szerint még három sérültet ápolnak az intézményben, két ötven év körüli férfit és egy nőt, mindannyiukat égési sérülésekkel. Közülük a múlt héten érkezett egyik férfinek nagyon súlyos, de nem életveszélyes égési sérülései vannak, több műtétre volt már szüksége. Állapota stabil, a sérüléseihez képest kielégítő − ismertette.

1596027997

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Fotó: Kovács Attila (MTI)