Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazavágta a gazdaságot a középgépiparnak álcázott szocialista hadiipar

Szöveg: Kovács Dániel |  2015. április 12. 12:18

Gyakorlatilag a semmiből kellett megteremteni, rengeteg pénzt emésztett fel, pazarló volt és megroppantotta a gazdaságot a szocialista hadiipar – derül ki Germuska Pál A magyar középgépipar című könyvéből, amelyet április 10-én, pénteken mutattak be az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában.

A megjelenteket Láng József, az Argumentum Kiadó igazgatója köszöntötte. A könyvről szólva elmondta: többről van benne szó, mint amit a címe mutat, hiszen a hadiiparon kívül a korszak gazdasági és társadalomtörténetéről is képet kaphat az olvasó.

1595991080

Az 1945 és 1980 közötti hadiipari és hadtechnikai termelés történetét feldolgozó kötetet Zsitnyányi Attila, a Gamma Műszaki Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Védelemipari Szövetség elnöke, valamint Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója mutatta be. Zsitnyányi Attila kiemelte, a magyar hadiipar számos egykori problémája napjainkban is jelentkezik, például az ötvenes-hatvanas években is volt olyan terv, hogy hazai fegyverekkel lássák el a katonákat.

Gyarmati György elmondta, a könyvből megismerhető az ötvenes évek természetrajza. A főigazgató többek között arra is rámutatott, a Rákosi-korszak hadiiparában állandósult az ideiglenesség, a könyvből pedig negyedéves bontásokon keresztül derül ki, hányszor és milyen mértékben korrigálták az eredeti terveket szovjet direktívákhoz és ultimátumokhoz igazodva.

1595991081

Germuska Pál könyve bemutatja, hogy a kommunista hatalomátvételt követően miként épült ki Magyarországon a szovjetizált hadsereg, amelynek ellátásához szinte a nulláról kellett létrehozni a hazai ipari hátteret. Ennek érdekében számos új hadiüzemet alapítottak az ötvenes években, sőt 1952-ben önálló minisztériummá szervezték a hadianyaggyártást. A kötet bemutatja azt a három nagyszabású fegyverkezési programot, amelyekbe hazánk a Varsói Szerződés tagjaként kényszerült bele. Ezek közül az első csődközeli helyzetbe sodorta a gazdaságot, a másodiknak jelentős szerepe volt a gazdasági egyensúly felborulásában, a harmadikat pedig már meg sem próbálták teljes egészében végrehajtani, mert ekkor már eleve krízishelyzetben volt a nemzetgazdaság.

Germuska Pál a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, kutatási területe a szocialista városok, a fejlesztéspolitika, valamint a haderő és a hadiipar fejlesztése a szocialista korszakban. Három könyv, illetve számos magyar és idegen nyelvű ismeretterjesztő publikáció szerzője.

1595991081


Fotó: a szerző felvételei