Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Helytálltak – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. november 14. 15:52

Tizenkilenc ország közel száz versenyzője mérkőzött meg egymással a 46. katonai öttusa-világbajnokságon. A Budapesten megrendezett eseményen a hazánk színeiben induló sportolók közül többen is kiváló eredménnyel zártak.

1599196059
A Nemzetközi Katonai Sporttanács (Conseil International du Sport Militaire – CISM) által szervezett megmérettetésen Magyarországot Marosi Ádám százados, Kovács Sarolta őrmester, Józan Beáta őrmester, Tomaschof Soma őrmester, Alekszejev Tamara önkéntes tartalékos őrvezető és Szabó Illés területvédelmi tartalékos őrvezető képviselte. Az úszásból, lovaglásból, vívásból és futással kombinált lövészetből álló versenyszámok során férfi csapatversenyben a Marosi Ádám, Tomaschof Soma és Szabó Illés alkotta trió hatodik helyezést ért el. Egyéniben Marosi Ádám harmadik, Szabó Illés huszonhetedik, Tomaschof Soma huszonkilencedik lett. Női csapatunk a negyedik helyen zárt. Egyéniben Kovács Sarolta ezüstérmet vihetett haza, Alekszejev Tamara a hetedik, Józan Beáta pedig a harmincegyedik helyen végzett.

Kovács Sarolta őrmester katonacsaládból származik: édesapja és mindkét nagyszülője a honvédségnél szolgált, a nagybátyja ma is tagja a haderő kötelékének, édesanyja pedig szintén ott dolgozik, mint könyvelő.

– Hatéves koromban megkérdezték tőlem, mi szeretnék lenni: azt válaszoltam, hogy katona vagy rendőr. Egy régi álmom vált valóra, mikor másfél évvel ezelőtt a Magyar Honvédség Sportszázadának tagja lettem. Teljesen titokban, a nagybátyám segítségével jelentkeztem, még a szüleim sem tudtak róla, de nagyon büszkék voltak rám, amikor kiderült, hogy angyalbőrbe bújhatok – idézte fel katonává válásának történetét Kovács Sarolta őrmester. Gyermekként sok sportágat kipróbált, mire eljutott az öttusáig, amelyet immár közel húsz éve űz. Az edzések délelőtt nyolctól délig, illetve délután háromtól este hétig tartanak, maradék idejének nagy részét pedig tanulással tölti: jelenleg a Testnevelési Egyetem öttusa szakedzői szakán másodéves levelezős hallgató.

További részletek a Magyar Honvéd magazin november 16-án megjelenő számában!