Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hetedik születésnapját ünnepelte az MH Ludovika Zászlóalj

Szöveg: Révész Renáta százados |  2018. január 30. 13:51

Hetedik születésnapját ünnepelte az MH Ludovika Zászlóalj, hiszen az alakulatot 2011. február 1-jén alapították meg. Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is szablyával vágta fel a tortát a zászlóalj legfiatalabb tagja.

1596043913

Ünnepi állománygyűlésen tekintett vissza az alakulat elmúlt éveire Sári Szabolcs ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka. Beszédében elmondta: „mivel a zászlóalj szilárd alapokon áll, úgy kell tovább építkezni, hogy megőrizzük a hagyományainkat, kialakított erkölcsi értékrendünket".

1596043913

„Bebizonyosodott, hogy az út, amelyen elindultunk, helyes. Ennek eredménye, hogy évről évre megfelelően képzett, felkészített hadnagyok tesznek esküt augusztus 20-án, a Kossuth téren. A negyedéves honvéd tisztjelöltek néhány hónap múlva már ifjú hadnagyként fogják erősíteni a Magyar Honvédség tiszti állományát. Hogy belőlük milyen bajtársak válnak, az a Ludovika Zászlóalj felelőssége is, hiszen többségében itt találkoznak először szemtől szemben a katonai követelményekkel" – jelentette ki a parancsnok.

1596043914

Az ünnepségen részt vett Szabó László dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokhelyettese, dr. Pohl Árpád ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, valamint Fodor József nyugállományú alezredes, a Kossuth Lajos Hadtudományi Alapítvány kuratóriumi elnöke is.
Az alakulat napja alkalmából többen vehettek át sorszámozott érmet kiemelkedő munkájuk elismeréseként, majd a tisztjelöltek által készített videókat nézték meg a meghívottak.

1596043914

Fotó: a szerző felvételei