Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hézagos életút – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. február 9. 14:38

A második világháború két történelmi jelentőségű hadműveletében, a szicíliai és a normandiai partraszállásban is részt vett az amerikai haderő magyar származású katonája, Kovács Albert, akinek hagyatékát két éve kapta meg a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

1596008448
A hagyaték egy közvetítő útján, postán érkezett; a csomagban Kovács Albert egyenruháinak egyes darabjai, kitüntetéseinek egy része, azonossági jegye (dögcédulája), illetve egy túlnyomórészt újságkivágásokból álló nagy album lapult. Ezek segítségével Bálint Ferenc, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusa kezdte meg a titokzatos katona életútjának feltérképezését.

– A hagyatékból sajnos nem rajzolódik ki Kovács Albert teljes életútja, annak csak bizonyos részei ismerhetők meg. A dögcéduláján található katonai azonossági száma alapján egy internetes adatbázisban megtaláltam a sorozási kartonját, amelyből kiderült, hogy 1920. április 17-én született, az amerikai nyilvántartás szerint Csehszlovákiában. Nem tudjuk, hogy a családja mikor és milyen okból vándorolt ki az Egyesült Államokba, de gyaníthatóan ennek hátterében az impériumváltás állhatott. Valószínűleg nagyon fiatal volt, amikor a szüleivel útra kelt a tengerentúlra – mondja a főmuzeológus, aki szintén a világhálón akadt rá a következő nyomra: az 1940. évi amerikai népszámlálás dokumentumaiból a családról tudott meg újabb információkat. Kiderült, hogy Kovács Albert édesanyja és édesapja Magyarországon született, s további három, már az Egyesült Államokban világra jött gyermekük volt.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin február 12-én, pénteken megjelenő számában!)