Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2016. április 20. 18:43

A negyedik generációs hadviselésről szól az a kötet, amelyet április 20-án mutattak be a Stefánia Palotában. Dr. Kiss Álmos Péter Háború a nép között – Esettanulmányok a negyedik generációs hadviselés történetéből című könyvét Szpisják József dandártábornok és Kriston István főtörzszászlós méltatta.

1596012090

Szerda délután tartották a Zrínyi Kiadó gondozásában, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének közreműködésével megjelent Háború a nép között – Esettanulmányok a negyedik generációs hadviselés történetéből című könyv bemutatóját a Stefánia Palotában. A szerző, dr. Kiss Álmos Péter az MH Kiképzési és Doktrinális Központ Doktrinális Elemző Értékelő Osztály munkatársa, aki évtizedes hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik: húsz évet szolgált az Egyesült Államok fegyveres erőinél, először mint ejtőernyős lövész, később mint hírszerző specialista, nyelvtanár, lélektani hadviselési specialista és leszerelési ellenőr. Nyugdíjazása óta biztonsági szaktanácsadó, a most megjelenő kötet pedig hasonló című, két évvel ezelőtt megjelent angol nyelvű kötetének aktualizált magyar változata.

A negyedik generációs (vagy aszimmetrikus) hadviselést közérthetően megvilágító könyv az Egyesült Államokban az Összhaderőnemi Különleges Műveleti Egyetemen (Joint Special Operations University – JSOU) ajánlott irodalom és oktatási segédanyag. Több egyetem (például a krakkói Jagello Egyetem és az észak-karolinai Clemson Egyetem) tankönyvként ajánlja.

1596012090

A rendezvényen dr. Besenyő János ezredes, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének vezetője mutatta be a kötetet és a szerzőt. Ezt követően először Szpisják József dandártábornok méltatta a művet. Az MH Kiképzési és Doktrinális Központ parancsnoka kiemelte: katonák számára mindenképpen hiánypótló olvasmány a mű, hiszen mint a közelmúlt tragikus eseményei megmutatták, az európai haderők és szolgálatok nincsenek megfelelően felkészülve erre a fajta hadviselésre. A tábornok kiemelte. hogy bár az európai államok is szereztek tapasztalatokat hasonló konfliktusokban Irakban, Afganisztánban vagy a Balkánon, de mint arra a könyv is rámutat, a határon túl alkalmazott eszközök határokon belüli alkalmazása inkább elmélyíti, mintsem megoldja a konfliktusokat, és lehetetlenné teszi a hosszabb távú megbékélést.

1596012090

Szpisják József felidézte saját, 2013-2014-es törzsfőnöki szolgálatát Bosznia-Hercegovinában, az EUFOR kötelékében: mint mondta, az akkor már csaknem két évtizede véget ért konfliktus során alkalmazott eljárások annyi keserűséget és gyűlöletet hagytak maguk után, hogy Bosznia-Hercegovina a mai napig nem képes szuverén államként működni, és továbbra is indokolt a nemzetközi békefenntartó erők jelenléte. A dandártábornok külön hangsúlyozta a könyv olvasmányos voltát, és mint mondta, a benne foglalt ismeretek jövőbeli tevékenységük folytán is segítséget jelenthetnek a katonáknak, rendőröknek.

1596012090

Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa elsősorban az új kötet szemléletbeli hézagokat kitöltő szerepét emelte ki. Az erő- és képességkülönbségek miatt voltaképpen valamennyi fegyveres konfliktus aszimmetrikusnak tekinthető, de az aszimmetria alapja mégis a felek közötti jogállásbeli eltérés: az egyik oldalon állami szereplők állnak az állami lét minden jogosítványával és erőforrásával, a másikon pedig a nem állami szereplők korlátozott erőforrásokkal, jogosítványok nélkül. A nemzetközi megítélés is elsősorban ez erők, eszközök összemérhetetlenségén, az ebből fakadó eltérő harceljárásokból fakad. Mint Kriston István kiemelte, a könyv nagyon fontos abból a szempontból, hogy rámutat: a közhiedelemmel ellentétben efféle konfliktusok nem kizárólag a harmadik világban alakulhatnak ki, hanem Európa erős államai sem immúnisak. Ezekben a helyzetekben fontos meghatározni az alapelveket, amelyek mentén egy modern, demokratikus ország meg tud felelni a kihívásoknak, és nemzeti kultúrája, hagyományai, értékrendje, szabadsága és életmódja megőrzése mellett képes a törvényesség és az erkölcsösség határain belül maradni. „A gyorsan változó környezetben jó kiindulópont ez a kötet a rendészeti, katonai, közigazgatási szakemberek, illetve a politikai döntéshozók számára", mondta a főtörzszászlós.

Ezt követően dr. Kiss Álmos Péter mutatta be a kötetet, majd dedikálta is a kiadványt az érdeklődők számára.

1596012090

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária