Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hiánypótló kötetet mutattak be

Szöveg: Antal Ferenc |  2016. március 7. 8:10

Haderők és hadviselés az elöltöltő fegyverek korában címmel mutatták be Turcsányi Károly, Bán Attila, Hegedűs Ernő és Molnár Gábor hiánypótló alkotását március 6-án, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében. A szerzői közösség komplex módon mutatja be mintegy két évszázad brit, francia, osztrák, porosz, valamint orosz vonatkozású haderőszervezését és fegyvergyártását. 

1596009931

A könyv az elöltöltő fegyverek korának – a harmincéves háborútól (1618-1648) az amerikai polgárháborúig (1861-1865) húzódó időszaknak – haditechnikájával, hadviselésével és haderőivel ismerteti meg az érdeklődőket.

Az ünnepélyes bemutatón prof. dr. Turcsányi Károly nyugállományú mérnök ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a kötet egyik szerzője idézte fel a könyv megírásának körülményeit, annak koncepcióját, kiemelve a több évig tartó gyűjtőmunkát. Elmondta: a könyv két és fél év intenzív munka után születhetett meg, amelyet hét-nyolc éves anyaggyűjtő periódus előzött meg.

1596009932

Ezt követően a társszerzők tartottak rövid előadásokat a tűzfegyverek fejlesztésének, gyártásának valamint széles körű alkalmazásának kérdéseiről, az évszázadok során formálódó nemzeti haderők jellemzőiről, egy-egy sorsfordító történelmi eseményhez kapcsolódóan. Ezek bemutatásával kívánnak választ adni arra a kérdésre, milyen hatása volt az elöltöltő fegyverek megjelenésének, fejlődésének és elterjedésének a hadművészet változására, illetve milyen hatást gyakoroltak ezek a fegyverek az olyan sorsdöntő ütközetek lefolyására, mint Austerlitz, Eylau, Borogyino, Gettysburg vagy a Trafalgarnál megvívott tengeri csata.

A 414 oldal terjedelmű kötetet nagyszámú táblázat, közel húsz részletes térkép, illetve több mint száz színes és fekete-fehér kép teszi élvezetessé.

1596009932

Fotó: Rácz Tünde