Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hitünk a jövő – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. augusztus 16. 9:27

Amikor Gizella királyné (984 körül –1065) egyik lovagja a Bakony északi lankáin udvarházat majd vízimalmot létesített, még senki nem gondolta, hogy egy ma is jelentős katonaváros alapjait fekteti le. A több évszázadot felölelő történet Poppa bajor lovaggal – Pápa valószínűsített névadójával – vette kezdetét, míg a napjainkban is íródó fejezet a Dunántúl egyetlen katonai repülőteréről szól.

202008_Magyar_Honvéd_borító

A török hódoltság idejében még csupán egy megerősített udvarház és egy hevenyészett palánk biztosította a város védelmét. 1542-ben Martonfalvy Imre kezdte el a mai belvárost magában foglaló vár építését, ami – tekintve védhetőségét és Bécshez való közelségét – szerves része lett az akkori végvárrendszernek. A várost a török hódítók két ízben is elfoglalták. 1702-ben, miután az oszmán hadakat kiűzték Magyarország területéről, I. Lipót császár az erősség lerombolását rendelte el. Ezt Esterházy Antal földesúr közbenjárására a Veszprém vármegyei közgyűlés elhalasztotta, sőt a Rákóczi-szabadságharc alatt az erődítmény Bottyán János egyik főhadiszállásaként funkcionált. A szabadságharc leverése után azonban bekövetkezett az elkerülhetetlen: a császári vezetés a földdel tette egyenlővé a várat.

Hadtörténeti szempontból a kiegyezés éve (1867) hozott újabb fordulatot a város életében: ekkor került Pápára a 72. lövészzászlóalj, melyet az 1930-as évekig gyalogos-, valamint huszáralakulatok sora követett. A katonai szervezetek közül mindenképp érdemes kiemelni a helyi alapítású 7. huszárezredet.

Az igazi változás 1936-ban jött el: ekkor Esterházy gróf felajánlotta birtokainak egy darabját – a város északi részén elhelyezkedő, kedvező adottságú területet –, hogy ott katonai repülőtér épüljön. A légikikötőt 1937-ben a Magyar Királyi 3. Honvéd Bombázóezred 2. osztályának két bombázószázada vehette birtokba, ám két évvel később ezek az alakulatok – kiegészülve az osztály 3. századával – Debrecenbe költöztek.

További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 14-én megjelent számában!