Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvéd hagyományőrző fesztivál másodszor

Szöveg: Lipták József alezredes |  2019. július 5. 8:19

Az elmúlt hétvégén különleges találkozó színhelye volt a Békéscsaba-Gerlai Wenckheim kastély udvara. Az egykori kastélykertben a magyar hadtörténelem elevenedett meg az Árpád-kortól napjainkig. Az ország több tájáról és még a határon túlról, a közeli Nagyváradról is érkeztek katonai hagyományőrző csoportok, olyan emberek akik szívügyüknek tekintik a magyar katonai hagyományok ébrentartását.

1599205100
A június utolsó hétvégéjén megrendezett Hagyományőrző Fesztivált immár második alkalommal szervezte meg a Békés Megyei Károlyi Huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület.

1599205101
A rendezvényen a római kori legionáriusok, honfoglalók, középkori íjászok, hajdúk, kuruc lovasok, ’48-as huszárok és honvédek, első és második világháborús bakák és nem utolsó sorban a mai kor katonái mutatkoztak be.

1599205101
A statikus bemutatók mellett a különböző korok harcászati előadásai is szórakoztatták az érdeklődőket. A Békés megyei 101. Fekete Imre Területvédelmi Zászlóalj 16 katonájának egy órás bemutatója hatalmas sikert aratott. Közelharc, járőrtevékenység, lesállás, kiserejű támadás elhárítása, valamint sebesült kiemelés szerepelt a bemutató forgatókönyvében, amelyre a területvédelmi zászlóalj katonái júniusban, a hétvégéken készültek fel. Kiképzőjük Susánszki Attila főtörzsőrmester volt.

1599205101
Fotó: Dinya Magdolna tartalékos szakaszvezető