Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvéd tisztjelöltek Hódmezővásárhelyen

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2015. december 8. 18:58

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke tett látogatást december 8-án, kedden az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

A hódmezővásárhelyi laktanyában elhelyezett és az MH Ludovika Zászlóalj állományába tartozó több mint száz honvéd tisztjelölt az országhatár mentén teljesít szolgálatot. Ez nem csak felkészülés, hanem tényleges feladat is, ami elősegíti a hallgatók tisztté, illetve parancsnokká válását.

1596005187

Prof. dr. Patyi Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát és dr. Földváry Gábort, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét az illegális bevándorlással kapcsolatos feladatokról Drót László ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese tájékoztatta. Elhangzott: a honvéd tisztjelöltek felkészültek, motiváltak és teljes mértékben alkalmasak a mostani feladat ellátására is.

A látogatás során a rektor és a kabinetfőnök megtekintette a helyőrségben található vezetési pontot és a honvéd tisztjelöltek szálláshelyét is. Hangsúlyozták: mindenki számára fontos az a feladat, amiben ők most hivatásos katonaként részt vesznek.

1596005188

„Ez a látogatás arról győzött meg, hogy az egyetemi képzés, illetve a katonai kiképzés összhangja jól működik. Itt olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy a fiatal hallgatókat katonaként kezelik és katonaként is viselkednek" – mondta prof. dr. Patyi András, hozzátéve: „Ez itt most egy valódi vizsgaidőszak, ahol a hallgatók szaktudásukból vizsgáznak."


Fotó: a szerző felvételei