Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi kitüntetés a kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzatnak

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. május 25. 15:01

A Honvédelemért kitüntető cím II. fokozatát vehette át Holló József miniszteri biztostól Nazarján Hamlet, a budapesti XVIII. kerület Örmény Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke május 25-én.

1599187573
1998-ban alakult meg Budapest XVIII. kerületében az Örmény Nemzetiségi Önkormányzat, amely Nazarján Hamlet kerületi elnök vezetésével kiemelt feladatának tekintette, hogy méltó emléket állítson a Magyarországon elhunyt örmény katonáknak, illetve az Örményországban, hadifogságban elhunyt magyar honvédeknek.

A nemzetiségi önkormányzat a Honvédelmi Minisztérium és Pestszentlőric-Pestszentimre önkormányzatának támogatásával 2001 szeptemberében avatta fel a II. világháborúban Magyarországon elesett mintegy 1600 örmény katona, valamint az Örményországban elhunyt 260 magyar hadifogoly emlékművét. Az emlékmű párja Örményországban, Jerevánban található. 2017 elején a XVIII. kerületi Uzsok téren az örmény-magyar katonai emlékműnél felállították azt a két nagyméretű kőtáblát is, amelyen az Örményországban hadifogságban elhunyt magyar honvédek nevei szerepelnek.

1599187573
Az elmúlt húsz esztendőben szerzett kiemelkedő érdemeiért a XVIII. kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Nazarján Hamlet a honvédelem napja alkalmából a Honvédelemért kitüntető cím II. fokozatát, míg az önkormányzat képviselője elismerő címet vehetett át Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzati épületében. Ughy Attila polgármester beszédében rámutatott: Nazarján Hamlet elmúlt évtizedekben végzett tevékenysége példaértékű, hiszen munkásságával új hidakat épített a két nemzet között.

Holló József nyugállományú altábornagy, kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztos az elismerések átadásakor kiemelte: a két nép jó kapcsolata évszázados hagyományokkal rendelkezik. Utalt Buda 1686-os visszavételének örmény szereplőire, a szabadságharc örmény tábornokaira, illetve a magyar hadsereg első világháborús örmény különítményére. Mint mondta, Nazarján Hamlet tevékenysége a két nemzet hősi halottai emlékének ápolásával kapcsolatban olyan volumenű, amelyért köszönetet kell mondani. „Hamlet úr továbbszőtte a két nép között azokat a történelmi szálakat, melyek mára már erős drótkötélként kötnek össze bennünket" – mondta Holló József miniszteri biztos.

1599187574
Fotó: Dévényi Veronika