Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi pályaválasztási nap Veszprémben

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2017. január 17. 9:31

Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központ, Honvédelmi Pályaválasztási Napot szervez január 18-án, szerdán 10-14 óra között a Veszprém Városi Művelődési Központban.

A rendezvény célja, hogy minél szélesebb körben bemutassák a megye középiskolás diákjainak, a pályaválasztás előtt álló tanulóknak, valamint az érdeklődőknek a Magyar Honvédségnél megtalálható továbbtanulási-, valamint munkalehetőségeket.

1596026191

A pályaválasztási kiállításon a megyében található alakulatokon kívül az MH Altiszti Akadémia, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az MH Ludovika Zászlóalj is képviselteti magát.

A színpadon folyamatosan rövid előadások lesznek az iskolai képzésekről, az alapkiképzésről, a katonák különböző tevékenységéről. Az érdeklődők megtekinthetik a meghívott katonai alakulatok standjait, a kiállított hatástalanított fegyvereket, technikai eszközöket. Az alakulatok képviselői közvetlenül tudják tájékoztatni az érdeklődőket a katonai szolgálatvállalás feltételeiről. Mindemellett a fiatalok személyes tapasztalatokat kaphatnak a katonai intézményekben tanuló Veszprém megyei hallgatóktól.

Fotó: archív