Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi szakkör az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon

Szöveg: Tatár Mónika |  2013. február 17. 13:22

A székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégiumban működő honvédelmi szakkör tagjai a honvédelmi nevelés részeként – a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) Fejér megyei szervezete közreműködésével – a napokban látogatást tettek az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon.

1595949364

A látogatás fő programjaként a résztvevők katonaföldrajzi kérdésekkel ismerkedtek a szervezet térképész főtisztjének előadásában.
Az előadás során a diákok megismerkedtek a Magyar Honvédség geoinformációs támogatásának folyamatával és feladataival, áttekintést kaptak a katonai műveletek tervezése és végrehajtása során használt térképészeti és katonaföldrajzi termékek köréről, valamint bepillantást nyerhettek a terepértékelés mozzanataiba Magyarország, illetve közvetlen környezetünk néhány katonaföldrajzi sajátosságának bemutatásával.

Az előadást követően, a látogatás zárásaként a tanulóknak lehetőségük nyílt a Magyar Honvédség részére előállított különböző térképészeti szakanyagok, katonaföldrajzi leírások, atlaszok megtekintésére is.

Fotó: Bödő Viktória

CímkékKatonaSuli