Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea újabb atomrobbantásra készül

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 17. 12:19

Feltehetően újabb atomrobbantás előkészületei folynak az Észak-Korea északkeleti részén fekvő phungeri atomtelepen – írta február 16-án, szombaton a szöuli sajtó.

A Jungang Ilbo című lap szerint az utóbbi napokban különféle munkagépek „aktív tevékenysége" figyelhető meg az atomtelep kettes és hármas számú alagútjánál. Teherautók földet, homokot és más, a föld alatti atomrobbantáshoz használt alagutak betemetéséhez szükséges anyagokat szállítanak a helyszínre.

Hasonló előkészületek előzték meg az Észak-Korea által négy napja végrehajtott harmadik atomrobbantást is, és mindez arról tanúskodik, hogy Phenjan nukleáris kísérletre készül.

A japán média arról adott hírt, hogy Észak-Korea pénteken értesítette legfőbb szövetségesét, Kínát arról, hogy az idén további atomkísérleteket hajt végre, hogy nyomást gyakoroljon az Egyesült Államokra.

A február 12-i, harmadik föld alatti atomrobbantás heves bírálatokat váltott ki a nemzetközi közösségben. Több ország újabb szankciók bevezetését szorgalmazta Phenjan ellen. Észak-Korea azonban újabb, még „erősebb" lépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha ez megtörténik.