Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi szakkörök az idei tanévben is

Szöveg: Tóth Andrea |  2012. november 7. 18:23

Újra elindultak a KatonaSuli-programhoz kapcsolódó honvédelmi szakkörök a 2012/13-as tanévben az általános iskolák számára. Debrecen 17 iskolájából mintegy 340 diák vesz részt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái által tartott délutáni foglalkozásokon. Az első órán a tanulók a Kossuth-laktanyában nyerhettek bepillantást a honvédség életébe.

1595944234

November elején három általános iskolából érkeztek diákok a Bocskai-dandárhoz, akik az elméleti tudnivalók mellett fegyverzettechnikai bemutatón vehették szemügyre a honvédségnél használatos kézi lőfegyvereket, majd azt is kipróbálhatták, hogyan kell azokat szét- és összeszerelni.

Nyíri Sándor őrnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár nevelési részlegének vezetője elmondta: úgy alakították ki a szakkörök tematikáját, hogy a 6. és 7. osztályos tanulók minél szélesebb körű tájékoztatást kapjanak a hadsereg működéséről.

A szakkörökre mindig nagy a túljelentkezés, így a kísérőtanárok feladata, hogy a jó tanulmányi eredmény és a megfelelő magatartás alapján kiválasszák azokat a diákokat, akik csatlakozhatnak a másfél órás foglalkozásokhoz.

1595944234
CímkékKatonaSuli