Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lezárult a második fázis az ugandai kiképzésben

Szöveg: Csatlós Péter főhadnagy |  2012. november 7. 19:30

Az EUTM Somalia misszió második, nyolchetes fázisában a hangsúly a taktikai mozgásokon, a műveletek, illetve a harcérintkezés koordinálásán és végrehajtásán volt. E fázisban egyre kevesebb elméleti foglalkozáson vettek részt a szomáliaiak, akiknek mostanra már több száz gyakorlati óra van a hátuk mögött. Helyszíni tudósítás.

1595944235

A magyar−német kiképzési csoport feladata a szomáliai harcoló alakulatok tiszthelyetteseinek képzése volt ebben az időszakban, amely alatt számos éleslövészetet hajtottak végre.  Az alapkiképzés lőgyakorlataihoz képest lényeges eltérés, hogy a katonáknak nemcsak adott távolságról kellett tüzelniük, hanem lövészetről lövészetre egyre komplexebb mozgásokat hajtottak végre. Eközben saját magukra, célpontjaikra, valamint a saját tűzcsoportjaik koordinálására is figyelniük kellett.

A négy hónappal ezelőtt ideérkezett, gyakran Mogadishu utcáiról besorozott, sokszor iskolai előképzettség nélküli fiatalok mára teljesen megszokták a feszített és igen kemény kiképzést. Akárcsak az európai katonáknak, nekik sem egyszerű az éghajlathoz való alkalmazkodás. Szomáliában valamivel melegebb van, és az eső kevesebb − különösen Mogadishu környékén, mivel az óceánpart közelében nagy szárazságok is előfordulhatnak. Ugandában, az Egyenlítő környékén − a tréning helyszínén −  az esős évszak beköszöntével már mindennaposak a záporok, zivatarok. Ez persze nehezítheti a kiképzést, de a munka nem állhat meg.

Szerencsére a kiképzendők felfogták a helyzet komolyságát. A trénereknek sok erőfeszítésébe került, hogy a katonákat eljuttassák egy bizonyos mentális szintre. A szomáliaiak ma már büszkék a választott hivatásukra, arra, amit eddig végigcsináltak, igazi katonának érzik magukat. Tudják azt is, hogy ha körülbelül két hónap múlva hazamennek, egyből éles helyzetben fognak harcolni.

1595944235

A Szomáliában tevékenykedő AMISOM erői egyre inkább elismerik az európaiak által kiképzett katonákat. Egyes vélemények szerint a térségben lévő milíciák közül ez az egyik legjobban felkészült állomány. Az itteni erők a SNAF (Somalian National Armed Forces, korábban TFG, azaz Transitional Federal Government) Ugandában képzett katonái nélkül soha nem lehettek volna olyan eredményesek az Al-Shabab terrorszervezet elleni harcban, mint jelenleg. Napról napra érnek el sikereket, foglalnak vissza városokat, kikötőket az Al-Shabab irányítása alól.

Nagy előrelépésnek számít továbbá, hogy több mint húsz év után új elnököt választottak Szomáliában Hassan Seik Mohamud személyében, és az ideiglenes kormányt felváltja egy állandó jellegű. Ahhoz, hogy ez a kormány megszülethessen, elengedhetetlen egy felkészült katonai szervezet, amire támaszkodhat. Ebben elévülhetetlen szerepe van az európai katonáknak, akik több ezer kilométerre hazájuktól fáradságos munkával dolgoznak egy hatékony hadsereg létrehozásán. Remélhetőleg előbb-utóbb a SNAF önmaga számára fogja képezni katonáit, alapul véve a bihangai kiképzőtáborban (Bihanga Training Camp, BCT) elsajátított tudást.

1595944236

A megfeszített kiképzés mellett fontos a helyi lakosokkal való jó kapcsolattartás is. Ebből a CIMIC-tevékenységből a magyar állomány is kiveszi a részét. A legutóbbi ilyen alkalommal dr. Steiner Tibor őrnagy, nemzeti rangidős a ‘„Kids of Africa Fun Run’’ elnevezésű 10 kilométeres terepfutóversenyen vett részt Entebbe közelében. A 84 indulóból Steiner őrnagy az előkelő 7. helyezést érte el, ami önmagában is jónak számít, az EUTM Somalia által delegált indulók között pedig a legjobb eredménynek. A verseny részvételi díja jótékonysági célt szolgál: a szervezők szeretnék az összegyűjtött pénzből egy általános iskola építését megkezdeni a Kids of Africa gyermekotthon számára.

Fotó: A szerző felvételei