Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédfesztivál és csatatéri sokadalom Pákozdon

Szöveg: Kovács Zoltán |  2016. szeptember 24. 16:18

Idén is a pákozdi Katonai Emlékpark adott otthont a Honvédfesztiválnak szeptember 24-én, szombaton. A rendezvényt immáron hetedszerre tartották meg. 

1596020428

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és Pákozd Nagyközség Önkormányzata együttműködésében megvalósuló egész napos rendezvénysorozat célja, hogy sokféle színes programon keresztül minden korosztály számára bemutassa az 1848. szeptember 29-i, pákozd-sukorói csatától napjainkig a magyar katonák helytállását, erősítve ezzel s a honvédség és a civil társadalom kapcsolatát, népszerűsítse honvédséget és felhívja a fiatalok figyelmét a honvédelmi életpálya lehetőségére.

1596020429

A program a Honvédszakszervezet II. Pákozdi Honvéd Babgulyásfőző versenyének megnyitójával kezdődött, majd az MH Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar térzenével szórakoztatta a fesztiválra érkezőket az ünnepélyes megnyitóig, ahol Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes köszöntötte és emlékeztette a résztvevőket: „A Magyar Honvédség legrégibb hagyománya az eredete: a pákozdi csata. Annak az egyszerű és tényszerű parancsnak a tudomásul vétele, hogy a hazát meg kell védeni. 168 év múltán erre figyelmeztet ez a vérrel áztatott föld, ez a szent hely, amely minket is minden időben helytállásra, ha kell, harcra kötelez."

1596020429

A megnyitó után a pákozd-sukorói csata emlékművénél koszorúzással hajtottak fejet a különböző fegyveres testületek és civil szervezetek képviselői a hős magyar honvédek emléke előtt, majd megkezdődött az egész napos forgatag. Több helyszínen többféle program várta fesztiválozókat. Bemutatót tartottak hagyományaikból az I. András Király Lovagrend, a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje, a Fehérvári Huszárok Egyesülete, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Hagyományőrző Tagozata, a Magyar királyi „Szent István" 3. honvéd gyalogezred Hagyományőrző Egyesület, a Magyar Néphadsereg hagyományőrzői és a MN-MH Ejtőernyős Felderítő Baráti Kör tagjai, s zenés műsorral szórakoztatták a publikumot a Military Girls énekduó, valamint az Erdélyből érkezett Antal Tibor és barátai zenekar. Ezek mellett a Bella Itália Múzeum, Bödő Viktória fotóművész és a park állandó kiállításai, játékos vetélkedők, Apródképző és Bakakaland is várta a látogatókat.

A hagyományoknak megfelelően 15 órától következett a nap leglátványosabb eseménye: dr. Hermann Róbert, a Hadtörténeti Múzeum parancsnokhelyettese kommentálásával 168 ifjú nemzetőr, illetve a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség tagjai elevenítették fel a 168 éve történt pákozd-sukorói csata eseményeit.

1596020429

Fotó: a szerző felvételei