Hőseink előtt tisztelegve – avagy történelmi kalandok egyenruhában
Szöveg: Vadas László | 2017. június 4. 18:33Az MH Ludovika Zászlóalj tíz honvédtiszt-jelöltje idén lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a franciaországi Lourdes-ban, az 59. Nemzetközi Katonai Zarándoklaton. Ezúttal Vadas László, első évfolyamos honvéd tisztjelölt beszámolóját olvashatják a május 19-21. közötti rendezvényről.
Május 18-án, csütörtökön reggel a Zrínyi Miklós laktanyában ültünk fel arra a buszra, amely a zarándokútnak más alakulattól nekivágó honvédek és civilek csoportját vitte a Liszt Ferenc repülőtérre, ahonnan különjárattal utaztunk Lourdes-ba. Sokunknak ez volt élete első repülése, hihetetlen élményt jelentettek a felhők és az Alpok csúcsai, amelyekben gyönyörködhettünk.
Úticélunkhoz megérkezve sajnos rossz idő fogadott, esett az eső, de ez sem szegte kedvünket. A csapat a helyi katonai táborban hajthatta nyugovóra fejét az elkövetkezendő éjszakákon.
Az eligazítást követően elindultunk feltérképezni a várost. Már ekkor megpillanthattuk, milyen gyönyörű a táj, a Pireneusok vonulatai egyenesen vonzották a szemet, alig tudtunk elszakadni a látványtól. A kisváros hangulata magával ragadja az embert, de ami körülölelte, attól még a lélegzetünk is elállt: zöld hegyoldalakon legelésző lovak, sziklás lejtők, hófödte fekete hegyek felhőkbe burkolózva…
Este megázva ugyan, de mégis vidáman tértünk vissza a táborba. Francia vacsoránk kicsit furcsa volt a magyar ízvilághoz szokott embernek. Ezt követően, a táborban különböző nemzetek katonáival ismerkedhettünk: beszélgettünk aznap este francia idegenlégiósokkal és hegyivadászokkal, német páncélos vadászokkal, akiktől rengeteg érdekességet tudhattunk meg a hadseregeikről.
A következő nap, a péntek reggel szentmisével kezdődött a Jelenések Barlangjánál. Ez hozzásegített minket ahhoz, hogy jobban átérezzük a hely szellemét. Ezt követően emlékezetesen szép esemény volt a gyertyagyújtás a világháborúkban elesett hősi magyar honvédőkért. Ezután néhány órás szabadidőt kaptunk, így még alaposabban körbejárhattuk a várost. A helyi középkori várat is megnézhettük, ami a történelmet és a lovagkori építészetet kedvelő embereknek hatalmas élményt jelentett, nem is beszélve az elképesztő panorámáról, ami a fellegvárban fogadott minket.
A táborba visszaérve kissé fáradtan készültünk fel a megnyitó ünnepségre, amelyre már a díszegyenruhánkban vonultunk fel a többi nemzet képviselőivel együtt. Ekkor láthattuk meg csak igazán, hogy mennyire sokszínű a zarándoklat. Láthattunk francia kadétokat, német Bundeswehr katonákat, spanyolokat, litvánokat, ukránokat, lengyeleket, osztrákokat… Büszkén indultunk meg a többi egységgel együtt menetelve a monumentális X. Szent Piusz Földalatti Bazilikáig. A szertartás végén a nemzetek katona-zenekarai bemutatták legjellegzetesebb dallamaikat – sajátos hangulatot teremtve a hatalmas templomban.
Ha valahova menetben indultunk, azt szinte mindig nótával kísértük. A két oktatási intézmény – az MH Ludovika Zászlóalj, illetve a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium – honvéd tisztjelöltjei és növendékei hamar összekovácsolódtak. Ebben nagy szerepe volt Fekete András századosnak, a minket kísérő hivatásos tisztnek. Hozzáállása, munkája nagyban hozzájárult, hogy a zarándoklatról mindannyian pozitív élményekkel térhettünk haza.
A turisták legnagyobb örömére katonadalokat adtunk elő, amit a nézelődők tapsa, gratulációi és persze kamerázása kísért.
Szombat reggel kivonultunk a katedrális mellé, a keresztút kezdetéhez. Minden magyar zarándok végigvonult a keresztúton, ahol Jézus keresztre feszítésének jeleneteit elevenítették fel szoborcsoportokkal. Minden egyes stációnál megálltunk, és meghallgathattuk a tábori püspökség lelkészeinek szavait, amelyek a mindennapi élethez adtak példákat, és még az is sokat tanulhatott belőle, aki nem vallásos. Ezt követően pedig részt vettünk a Vianney Szent János kápolnában tartott szentmisén is.
Délután a Peyramele téren koszorúztunk. Itt aztán már nem csak a táborban elszállásolt nemzetek jelentek meg; számos ország katonái masíroztak együtt velünk a térre, díszegyenruhájukba öltözve. Láthattuk a hollandok, a tunéziaiak, a kongóiak katonáit, de voltak ott – a többi között – argentinok, belgák, luxemburgiak, svájci gárdisták, amerikai tengerészgyalogosok és a kanadai hadsereg tagjai is.
Este a különböző nációk fegyveresei és a civilek együtt indultak a gyertyás Mária körmenetre a katedrális melletti folyót követve, a Mária téren át a katedrális elé. Az egész menetet szent énekek, és a különböző nyelveken elmondott imádságok kísérték. Az Ave Maria hangjaira a tömeg az ég felé emelte gyertyáit, és az egész tér a kis fénypontok tengerének fényében úszott: ezt a leírhatatlan látványt meg kell élnie mindenkinek!
A körmenet után maradtunk a városközpontban, ahol egy téren táncolt, beszélgetett a sok katona. Itt lehetett ismerkedni, beszélgetni. Találkoztunk francia csendőrökkel, olasz, francia tengerészekkel, ukrán tengerészgyalogosokkal, ír kadétokkal is. Az utolsó napon, vasárnap, ünnepi szentmisével zárult a zarándoklat, ahol jelen volt az összes delegáció.
A hazaútra rányomta a bélyegét a „valami véget ért" szomorúsága, amit hamar felváltott az az érzés, hogy életünk egyik legmeghatározóbb élményével gazdagodva tértünk haza, boldogan.
