Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hősökre emlékeztek Solymáron

Szöveg: Kovács Zoltán |  2016. november 13. 13:14

Több évtizedes hagyományoknak megfelelően, az emlékezés napja alkalmából több nemzet képviselői emlékeztek meg a solymári brit katonai temetőben nyugvó katonákról november 13-án, vasárnap. 

1596023127

November 11-én, az emlékezés napján Lest we forget – Ne feledjük jelmondattal és a csataterek virágával, a pipaccsal emlékeznek Angliában a háborúkban elesettekre. Azért ekkor, mert 1918-ban ezen a napon 11 órakor írta alá a német hadsereg 1918-ban Compiègne-nél a fegyverszüneti kérelmet, ami az első világháború végét is jelentette. Az emberek ilyenkor minden évben piros pipacsot tűznek a ruháikra és az aláírás időpontjában, pontban 11 órakor mindenki megáll és két perc néma csenddel emlékezik a két világháború hőseire a munkahelyeken, lakásokban vagy akár az utcán.

Mivel november 11-e nem számít hivatalos ünnepnapnak Angliában, így a hivatalos megemlékezéseket, koszorúzásokat a legközelebbi vasárnapi napon tartják, ahogy tették ezt az 1947. május 2-án felszentelt solymári brit katonai temetőben is.

1596023127

A rendezvény elején dudán felcsendülő Erdő fohásza című ősi skót népdal hangjai és a köszöntő gondolatok után a jelenlévők két perc néma csenddel emlékeztek a háborúkban elesett katonákra, majd a hazánkat képviselő Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár mellett Anglia, a Dél-afrikai Köztársaság, Malajzia, Kanada, Norvégia, a Nigériai Szövetségi Köztársaság, Lengyelország, Hollandia, Olaszország, Belgium, Ausztrália, India, Németország és Új-Zéland nagykövetségeinek, konzulátusainak és katonai szervezeteinek képviselői helyezték el az emlékezés pipacskoszorúit.

A koszorúk elhelyezése után a jelenlévők az anglikán, a katolikus, az izraelita és a presbiteriánus hitközösségek képviselőivel közösen imádkoztak a temetőben nyugvó 210 angol, lengyel, dél-afrikai, ausztrál, kanadai, új-zélandi, belga és francia szerelőért és pilótáért, valamint a háborúkban elesett hős katonákért.

1596023127

Fotó: a szerző felvételei