Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hosszú hétvége Balatonakarattyán

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. március 23. 19:26

Első alkalommal várták a március 15-18. közötti hosszú hétvégén is programokkal az igényjogosult katonákat és honvédségi dolgozókat Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban.

1599183915
Bár az időjárás megtréfálta azokat, akik a március 15-i hosszú hétvégén útnak indultak, a vendégeknek nem szegte kedvét a már-már évente hagyományos, március idusa környéki, menetrendszerű havazás. Szerencsére a szervezők minden eshetőségre gondoltak, így a pihenni vágyók számos program közül válogathattak, még a cudar időben is.

Reggelenként aerobik és zumba segített az érdeklődőknek formába lendülni, délelőttönként családi programok voltak, így például csocsóbajnokság és kézműves foglalkozás, a délutáni időtöltésben pedig a felnőtteknek is kedveztek borkóstolóval, emellett az érdeklődők izgalmas történeteket hallhattak a magyar katonai repülésről Kositzky Attila nyugállományú altábornagytól.

1599183915
Fotó: Körmendiné Auer Éva

Címkékrekreáció