Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hűségtúra három helyszínen

Szöveg: Horváth Zoltán |  2015. június 28. 19:47

„Az önök ősei vérrel és hűséggel rótták le a magyar földnek az adójukat”- mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Horvátlövőn megtartott trianoni megemlékezésen, június 28-án, vasárnap.

1595996469

A Hűségtúra második napjának programja Vaskeresztesen kezdődött, ahol a hősi emlékművet koszorúzták meg a résztvevők. Hende Csaba honvédelmi miniszter koszorúját Sátory Károly, a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület elnöke helyezte el az emlékművön, ugyanis a tárcavezető a Péruska Mária zarándoklaton vett részt. A megemlékezést követően azonban már a honvédelmi miniszter adta át Balázs János polgármesternek azt a díszes dekrétumot, mely a 2014-es CIII. törvényről készült és ami szerint Vaskeresztes is viselheti a „Leghűségesebb Falu" dicső címet.

1595996469

A későbbiekben Horvátlövőn Bugnits Vilmos, míg Pornóapátiban Fülöp Orsolya polgármester vehette át a tárcavezetőtől az Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Kövér László, az Országgyűlés elnöke által aláírt díszes okiratot.

1595996470

„Itt a Pinka folyó völgyében az önök többségében horvát és német anyanyelvű ősei egy földi paradicsomot teremtettek. Tisztelet és főhajtás jár nekik azért, amiért akár életük árán is ragaszkodtak hozzá és a magyar hazához" – fogalmazott a tárcavezető Horvátlövőn, ahol felavatták azt az emlékművet, melyen a „Communitas Fidelissima" felirat tanúsítja azt, hogy a település a „Leghűségesebb Falvak" közé tartozik, akárcsak Narda, Ólmod, Szentpéterfa, Pornóapáti, Vaskeresztes és Felsőcsatár.

1595996470


Fotó: Buruncz János