Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonákat mészárolt az al-Shabaab

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 28. 20:03

Több tucat katonát mészároltak le pénteken az al-Shabaab terrorszervezet fegyveresei az Afrikai Unió egyik támaszpontján Szomáliában – közölték szemtanúk az AFP francia hírügynökség beszámolója szerint.

"Az al-Shabaab harcosai teljesen ellenőrzésük alá vonták a bázist és sok katonát megöltek" – mondta az egyik helyi vezető, aki szerint korábban soha nem tapasztaltak ilyen heves harcokat a fővárostól, Mogadishutól körülbelül száz kilométerre északnyugatra fekvő körzetben.

A helyiek sok holttestet láttak a földön a támadás helyszínén, a Szomáliában állomásozó burundi erők egyik támaszpontján.

Szemtanúk ötven halottról is beszéltek, hivatalos források azonban egyelőre nem erősítették meg az áldozatok számáról szóló jelentéseket.

A dzsihadista csoport péntek reggel vállalta a felelősséget a merényletért. Közleményük szerint kitűzték az al-Shabaab zászlaját a támaszponton, és fegyvereket zsákmányoltak.

A merényletről szóló híreket az Afrikai Unió szomáliai missziója is megerősítette.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges al-Shabaab több ezer ember haláláért felelős Szomáliában, de ez a csoportosulás állt például a szomszédos Kenyában, a garissai egyetemen végrehajtott áprilisi tömegmészárlás mögött is, amelyben száznegyvennyolcan haltak meg.

Az Afrikai Unió 2007-ben küldött békefenntartókat a kelet-afrikai Szomáliába, hogy segítsék a kormányt az iszlamista felkelők visszaszorításában, a szervezetnek 22 ezer katonája van most az országban.